" Nélküled a csend kísér... "

Megtudván, hogy szereti azt a lányt.. összeomlottam végleg. Sőt.. nem is összeomlásnak nevezném, inkább gyengeségnek. Hiszen én akárhányszor összeomlottam, mindig felálltam utána. De most már nem fog menni. Minden egyes porcikámban érzem, hogy teljesen a padlóra lettem küldve. Nem mondom, hogy feladtam.. hiszen a győztesek soha nem adják fel. De én már győztem.. Nekem mindennél többet jelent az, hogyha boldog, még akkor is ha nem velem. Hiszen.. Őt jobban szeretem, mint saját magam.. Így hát nem leszek önző, nekem bárhogy jó, ha neki is. Még akkor is, ha titkon fáj.. Egy utolsó könnycsepp még legördült. Magába foglalva az elmúlt pár hónapot. Abban az egy könnycseppben volt minden. A szerelem, a boldogság, a fájdalom. Nekem el kell innen mennem, ez már nem az én harcterem. Nem ismerem azt a lányt.. De remélem, hogy nagyon fogja Őt szeretni, és vigyázni fog rá. Ha nem, akkor hülye, hogy egy ilyen kincset nem becsül meg. Ha pedig bántaná... Azt nem úszná meg. Mert bár távol vagyunk, egy része mindig bennem fog élni. (U)

" Belehalok, úgy szeretlek Téged... "

"A győztesek soha nem adják fel, aki feladja, sosem nyerhet!"

Na igen.. De meddig kell még küzdenem, hogy én legyek a győztes? Vajon lesz elég erőm? Vajon kitart bennem a makacsul égő, kialudni nem akaró tűz? Egyáltalán.. elérhető a célom? Ha valaki azt mondja nekem, hogyha mondjuk "egy félévig kitartóan küzdesz, a tiéd lehet" akkor megteszem. Egy év? Vállalom. Csak.. tudjam, hogy van értelme..

" Tűzforró vágy, kínzó és lágy... "

Mikor nem lát senki.. sírok. Távolról figyelem az Ő kis életét. Közelebb nem engedhetem magam, mert boldog. És én lennék az utolsó ember, aki elrontaná a boldogságát. Még akkor is, ha tudom, hogy másképp talán boldogabb lenne. De nem lehet.. Nem kockáztathatok.. Úgyis az lesz, aminek lennie kell.. Megpróbáltam elfelejteni. Tanúk is vannak rá. De nem ment.. Büszkén fel merem vállalni, hogy nem vagyok még túl rajta. És amíg nem hozza úgy a sors, nem is akarok. Mert fáj.. de ugyanakkor a legszebb érzés, mikor úgy hülyülünk, mint akkor.. Mikor együtt visszaemlékszünk a közös múltunkra.. És várjuk, hogy ismét úgy legyen. Talán úgy lesz.. Talán nem.. Mindenki olyan könnyedén mondja, hogy lépjek rajta túl. Olyan könnyű mondani.. Lépjen valaki a helyembe, és lépjen túl rajta. És utána engedjen vissza, hogy fájdalom nélkül éljek tovább.. Aki ezt megteszi, annak gratulálok. Nem tudom miért, de nem tudom Őt elfelejteni.. Akár tetszik az embereknek, akár nem..

CSAK EGYSZER AZ ÉLETBEN NEKEM MIÉRT NEM JÖHET ÖSSZE VALAMI???!!!!

" Bárhogy éget, bárhogy fáj, van, mi sosem múlik el... "

Olvasva a régi beszélgetéseket, amelyek alig múltak el.. Minden egyes szó mélyebbre szúr a szívemben. Felszakadtak a sebek, könnyeim patakban folynak. Homályosan látok a szememben lévő könnycsepptől. De mikor legördül, kitisztul a világ, s rájövök, hogy másokat mit sem érdekel a szenvedésem. Éppen ezért csak a négy fal között üvöltve próbálom elviselni a fájdalmat. Úgy érzem, hogy idetartozik pár idézet a New Moon-ból. :)

"Ugyanakkor mégis boldog voltam. A fájdalom emlékeztetett arra, hogy létezett. Hogy tényleg létezett..."

"El tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni."

"Megtiltottam magamnak az emlékezést, de rettegtem a felejtéstől."

"A szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön."

" Kint csak egyedül én vagyok, s várom, hogy jöjj már... "

Volt ma egy negyedóra, mikor nem tudtam, mit kezdjek magammal. Sétáltam hát egyet az őszi táj csodáival körülvéve. Felfedeztem az ősz apró örömeit, s gondolkoztam. Ez a világ hatalmas és gonosz. Persze az ember ebből mit sem érez, ha van valaki, aki inkább csak jót sugall felé. Ennek a sugallatnak a neve a szeretet. Sokan elnézünk mellette, hogy csak úgy van és ez milyen természetes. Pedig egyáltalán nem az. Vannak olyanok, akiknek ez nem adatik meg. Egy része nekem se.. És ez a legrosszabb. Annyi mindenkitől kaphatnék ilyesfajta szeretetet.. De nekem Tőle kell. Én az Ő szerelmére vágyom. Nem elégszem meg pusztán a baráti szeretetével. Mikor beültem apu mellé a kocsiba, ezek a gondolatok jöttek elő újra és újra, és elrontották a kedvem. A rádió halkan szólt, és odafigyeltem a dal mondani valójára. Párhuzamba tudtam hozni a gondolataimmal. Kibámultam az ablakon és úgy tettem, mintha észre sem venném a könnycseppet, ami végiggördült az arcomon. Mert még mindig nagyon üres vagyok Nélküle és a hiánya megpecsételi a mindennapjaim. Elég csak egy perc, mikor egyedül vagyok, Ő jut eszembe. Nem tudok róla semmit, nem tudom, hogy vigyáznak-e rá. Nem tudom kitekerni annak a személynek a nyakát, aki esetleg megbántja. Nem aggódhatok érte. És biztos vagyok benne, hogy ezeket az aggódásokat, érzelmeket, tekinteteket attól a másiktól nem kapja meg. És.. mást kérdést még mindig nem tudok feltenni. Csak ennyit: MIÉRT KELLETT ÍGY LENNIE?!

" Nincs remény, és ő sincs már... "

Rájöttem, hogy szép dolog Vele álmodni.. Boldog vagyok olyankor. De semmi értelme nincs már. Nincs már mellettem, nem kíván nekem jó éjszakát, nem vigyáz rám, nem simogat már meg és nem néz rám úgy. Mert ezeket más valaki kapja Tőle. Csak nem értem, hogy miért. Nekem a Vele eltöltött idő olyan volt, mint egy álom. De fel kellett ébrednem. S mind a mai napig szeretnék visszamenni ebbe a véget nem érő álomba. Mikor a táborból hazament.. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Akkor még alig ismertem.. De tudtam, hogy Ő az én hercegem. És talán ez egy tündérmese, ahol most éppen a szakadékban vagyunk, mert az a rész következik. S talán a végén minden jó lesz. És megint csak a kedvenc idézetemet hozhatom: "Mindennek jó a vége, ha nem jó, még nincs vége." Ez most egyáltalán nem jó.. Ami azt jelenti, hogy még vége sincs.. :)

" Csak a szívem őrzi, vár és vár... "

Mikor valaki a neved mondja, megborzongok. Átjár a bizsergés, az irántad érzett szerelem.. és a fájdalom. Mikor kilépek az iskola kapuin, az az első dolgom, hogy körül nézek, hátha ott vagy.. Mikor valami olyan dolgot csinálok, amiről a Veled eltöltött idő jut eszembe, könnycseppek szúrják a szemem. Minden este úgy fekszem le, hogy a holnap majd jobb lesz. Minden reggel úgy kelek fel, hogy talán majd ma összefutunk.. De mindig csalódnom kell. Soha nem hittem a csodákban.. De miattad hiszek.. Hogy hátha valami csoda folytán rájössz, hogy valami erős kötelék köt hozzám. De ehhez nem is kell csoda.. Hiszen tudom, hogy érzed. És talán ezért nem merünk beszélni.. Mert a tiltott dolog a legszebb...

" Csak szoríts, bújj közel még egyszer... "

Tudod.. még most is könnycseppek homályosítják el a világot.. Emlékeink még mindig fájnak. De egy valami vigasztal.. Közös emlékek. Nem a tieid, és nem az enyémek. A MIENK.
Minden percben felteszem a kérdést: miért nem tudlak elfelejteni? Elfogadtam, hogy boldog vagy, de még mindig szeretlek. Talán a szívem kitartó, mert tudja, hogy lesz ez még máshogy? Vagy pedig túlságosan buta és naiv? Nem tudom.. De tudod Te vagy az az ember, akiért nem sajnálom a könnyeim. Hiszen.. ezek az apró vízcseppek a bizonyítékok arra, hogy mit jelentesz nekem.. És hogy egykor én mit jelentettem Neked.. Hogy 'MI' voltunk.

" Én hagylak menni... "

Milyen jó is volt a tegnapi nap, amikor nem gondoltam Ő rá. De rájöttem valamire. Most jutottam el oda, hogy végleg belefáradtam. Ha ennyire menni akar, menjen. Eszébe jutok én még anélkül is, hogy itt kiteszem szívem, lelkem érte. Persze.. szeretem. De ez nem fog most már befolyásolni és harcra késztetni. Ez már régen kevés.. Tudom, hogy idő kérdése, és ő fog engem megkeresni. És Ő az, akinek soha nem lesz késő. Nem lesz késő, de én nem fogom többé keresni..

" S mennyi érzés, ami itt maradt... "

Ez nem csupán szerelem.. Ez több. Valami nagyon erős kötelék fűz minket egymáshoz.. És tudom, hogy ezt Ő is érzi. De mi ez? És.. ha így kötődünk, miért nem lehetünk boldogok együtt? Talán ő az.. De akkor is éreznie kell, hogy valami köti hozzám. Nevezhetjük talán emléknek, talán igazi, őszinte érzelmeknek.. Nem tudom. De mikor elhatároznám, hogy túllépek, és talán még sikeres is lenne.. Valahogy mindig az utamban áll. Vagy a valóságban, vagy az álmaimban ébreszt rá, hogy én Őt szeretem, és ezen nem lehet két perc alatt túllépni.. De.. Miért?!

" Tied a szívem, én Neked ígérem... "

Próbáltam a szívem helyett az eszemre hallgatni.. Egy pár napig ment is.. De az érzelmek olyan akaratosan törtek felszínre, hogy mindenkiben Őt keresem.. Igazából ezt az állapotot mondhatjuk se veled, se nélküled állapotnak.. Ha beszélünk, fáj, hogy nem az enyém.. Ha meg nem, akkor hiányzik. Azért úgy érzem, hogy az első verzió még mindig jobb.. De igazából sehogy sem "jó".. Annyira szeretném, ha máshogy lenne, ha tudnám, hogy a holnap szebb lesz Vele.. De nem. A valóság ennél sokkal szörnyűbb és fájóbb. Éjszakánként csak azt a pár órát kaptam, hogy vele lehessek az álmok világában. De nekem nem pár óra kell illúzióként.. Én egy életet akarok Vele valóságként..

" Csak Neked mondhatom, hogy Szeretlek... "

Hazudni úgy, hogy belül széttép a fájdalom.. Mosolyogni azon, hogy megint sírok.. Megpróbálni átlendülni a fájóbbnál fájóbb sebeken.. mindezt persze sikertelenül. De legalább tudom.. Egyáltalán nem úgy van, ahogy én gondoltam. Egy csöppnyit sem távolodtam még el Tőle. Csak eltemettem az érzést, hogy ne érezzem és ne fájjon. De most.. hogy erről beszélünk.. háromszor annyira fáj, mint eddig.. Főleg, hogy tudom mit érzett. Könyörgöm: öljön meg valaki, én nem tudom elviselni ezt a fájdalmat!!!

" Minek a hátszél, ha nagy a jéghegy...? "

Megértettem, hogy miért is mondják: mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellensége.

Nagyon jól esik, hogy van valaki, aki kedves velem, aki megsimogat, aki udvarol. De a két bökkenőből most csak az egyikről írnék.. Nem hevertem még ki Őt.. Nem tudom, hogy egyből bele tudnék-e vágni mással, másba. Nem bírnám ki, ha még egyszer ekkorát kéne csalódnom valakiben. És nem is nagyon arról van szó, hogy nem tudnék bízni valakiben, mert erős vagyok. Az a baj, hogy saját magamban nem tudok megbízni...

Rájöttél, hogy elveszítettél? Gratulálok, sok idő kellett hozzá. Csak tudod.. Nem utólag kéne küzdeni értem, nem kellett volna elengedni.. És bár.. ezt gondolom, de ha ugyanabban a helyzetben lennénk, mint akkor.. Megadnám magam. De nem vagyunk úgy, és nem tudom, hogy leszünk-e. Jól esik, hogy érdeklődsz irántam.. Még én sem tudom, de lehet, hogy elkéstél...

" Te vagy, aki kell, rád vágyom... "

Sírok.. De most a boldogságtól. Nem akarok elszólni semmit, ezért most csak ennyit írok.(: De. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. :DD

" Búcsúzz el, mindig szép emlék leszel... "

Boldog.. Legalább Ő az.. Ha valaki, én nem lennék képes ártani a boldogságának.. Még akkor sem, ha nem mellettem találta meg. Vagyis.. ez így nem igaz. Mert mellettem is megtalálhatta volna, sőt meg is találta.. De annyira pitiáner dolog állt kettőnk közé, hogy én még mindig nem dolgoztam fel. Kiöl belőlem mindent az a fájdalom, amit most érzek. Végig söpör rajtam, és maga alá taszít. Végleg megöl. Csak azt nem értem.. Miért nem kaphattam meg azt a búcsút, amit megérdemeltem volna? Ha már ilyen apróság miatt hátat fordított nekem.. És mindennek ellenére még mindig nem tudom utálni. Egyszerűen csak fáj.. És ennyi. Ez a végső fájdalom. Az, amire mindig emlékezni fogok. Eddig csak egyetlen egy ilyen volt.. Mikor megtudtam, hogy van valakije.. Tisztán emlékszem.. Akkor, abban a pillanatban életemben először azt kívántam: öljön meg valaki! Ordítanom kellett, annyira fájt. Ez most más, de nem gyengébb.. Most nem kiabálok, és nem is sírok. Csak mosolyogva mondom: "Én mindig emlékezni fogok Rád, és ha visszajössz, én itt leszek! Ha mindenki ellened fordul, ha az egész világ csak bántani akar, én akkor is mosollyal várlak, hogy elmondhassam mennyire szeretlek és rám mindig számíthatsz!" Ezek lennének hozzád az utolsó szavaim, mielőtt végleg elmész. Bár tudom, ezeket soha nem mondhatom el Neked, mert nem figyelsz már rám.. De tudd.. Szeretlek! :)

" Mondd, hogy tud úgy fájni, ha Rád gondolok..? "

Nem értem ezt az egészet. Miért kell újra és újra csalódnom benne? Miért nem meri felvállalni az érzelmeit? A.. kettőnk között lévő akadály valójában neki az, vagy a haveroknak? Miért csinálja ezt velem? Itt ülök csendben, egyedül. Nem tudom hány milliomodik könnycseppet hullajtom Miatta.. És. Én annyi mindenen gondolkozom, hogy mi hogy lesz.. De mindig összetöri a terveim. Nem tudom, hogy szándékosan vagy nem.. Minden gondolatom Ő, és annyira fáj ez a helyzet, hogy akár az utca közepén is el tudnék kezdeni sírni.. És mondjon bárki bármit.. Szeretem.

" Ha ennyire fáj, miért hazudom...? "

Nem mondom, hogy elfelejtettem, de lezártnak tekintem. Nem mondom, hogy utálom, mert még nagyon is szeretem. Nem mondom, hogy nem akarom, hogy boldog legyen, mert nagyon szeretném.. De azt, hogy velem legyen boldog. Eltemettem az érzést szívem legmélyére, hogy ne érezzem. Éppen elég, ha csak tudok róla. Még a mai napig előfordul, hogy Róla álmodom.. Van, hogy néhány idézetről vagy versről Ő jut eszembe. De már csak mosolygok az emlékeken. Ha visszajönne értem, bocsánatot kérne, megbocsájtanék neki. De én már nem fogom Őt keresni. Talán boldog.. és. Én lennék az utolsó ember, aki belerondítana a boldogságába. Azt hiszem van valami, amit még magamnak sem mertem bevallani eddig a percig: bár lemondtam róla, még mindig szeretem.. És SOHA NEM AKAROM ELFELEJTENI!

" Ha menned kell, hát menj, ne várj...! "

Mindenki szeretné, hogy a szívén ejtett sebek begyógyuljanak. Én most azt szeretném, ha mindegyik újra és újra felszakadna, hogy sírhassak. Ha kiadhatom magamból, sokkal diszkrétebben viselem el ezt a gyötrő fájdalmat. Azt hiszem a mai naptól fogva nem ismerem többé azt a szót, hogy boldogság. Aki ezt megadhatta volna, nem csak hogy nem tette, de mindenemet elvette, amim csak volt. Nem értem, de már nem is próbálom megérteni. Egyszerűbb lesz nekem, ha csendben elsétálok, s mikor már annyira távol leszek, hogy Ő már csak egy pontnak fog látni.. Na akkor fog rájönni, hogy mit is jelentek / jelentettem neki. Nem akarom már Őt sem gyűlölni, sem pedig szeretni. Már csak egyetlen egy dolgot kérek tőle: az emlékeim hadd maradjanak meg olyan gyönyörűnek, mint ahogy átéltem őket. Már az sem nagyon érdekel, hogy Ő megőrzi-e őket.. Ha igen, akkor továbbra is egymásban fogunk még élni. Ha meg nem.. Akkor ennyit jelentettem neki. De ettől a pertől kezdve számomra Ő egy hétköznapi ember marad, kit valaha szerettem..

" Annyi éjjel vártam Rád, tudtam nincs tovább... "

Lemondóan hajtom álomra a fejem, mert tudom.. Róla fogok álmodni ismét, de ez csak az álmaimban lehet úgy.. Reggel mikor felkelek, egy könnycsepp folyik végig az arcomon. Már megint fel kellett ébrednem, és otthagyni Őt valahol az álmok világában. Mert a valóság más. A valóság sokkal fájdalmasabb és ridegebb. Talán azért nem keres, mert Ő is próbál felejteni.. Talán azért, mert már nem kíváncsi rám. Talán a szabad perceiben azon agyal, milyen lenne velem.. Talán csak akkor gondol rám, mikor nagyon muszáj. Nem tudom miként vélekedik rólam, és nem tudom, hogy jelentek-e még neki valamit. Ez a helyzet a legborzasztóbb. Hiszen.. Ha nekem ennyit jelentett az a pár nap, nem lehet, hogy neki semmit sem.. Vagy hogy ilyen gyorsan túl lenne rajta, rajtam..

" Semmi nem tart vissza többé már... "

Azt hiszem eljutottam arra pontra, hogy már sírni se nagyon tudok.. A mellkasom üres, csak üveges tekintettel bámulok a semmibe. Ez a mindennapos programom. Végleg összetörtem, nem tudok már felállni. Ha meg is próbálnám, ingadoznak a térdeim és erőtlenül rogyok vissza a földre. De már eszem ágában sincs áll felállni. Annyira mazochista azért nem vagyok. Tudom, hogy milyen lesz egy év múlva, mikor újra egymás szemébe kell néznünk, de nem nekem lesz kínos. Nem én voltam az az utolsó paraszt, aki egy szó nélkül hagyott összeomlani. Már az emlékek sem hatnak meg. Fájnak, szépek, de már nem tudnak biztatni a harcra. Főleg azért, mert én mindent megtettem, amit csak tudtam. De vége, betelt a pohár. Talán boldog azzal a másikkal, nem érdekel. Csak.. kérek egy hetet.. Egy hetet, mikor akkor sírhatok, amikor csak kedvem támad.. Amikor senki nem kérdezi meg, hogy mi baj és nem kell tudat alatt sem emlékeznem.. Amikor azt csinálok, amit akarok. Ennyi kéne, és soha többé nem ejteném ki a számon a nevét. Persze majd ha újra látnám.. De erre nem gondolok, mert csak még mélyebbre szúr a kés a szívemben.

"Megtiltottam magamnak az emlékezést, de rettegtem a felejtéstől..."

" Ígérd meg, hogy gondolsz néha rám... "

Azt hiszem ismét eljuttatott arra pontra, hogy azt mondjam: elengedem. De tudom, akkor fog írni, mikor végleg lemondtam róla. Múltkor is ezt csinálta.. Mikor az utolsó szikrányi remény is kialszik belőlem, Ő újraéleszti, majd eloltja. Vajon meddig fog menni ez a macska-egér játék? Vajon mikor dől el a se veled, se nélküled állapot? Nagyon nehezen tudom Őt elfelejteni. Nem tudom miért van ez, de őszintén szólva... Nem is az, hogy tetszik, de nem akarom elfelejteni. Egy nagyon kedves barátom mondta, hogy ő sem felejtette el az előző szerelmét, csak túllépett rajta. Ez hatalmas különbség. Azt hiszem én is túllépek rajta, de nem felejtem. S ha eljön az idő, visszatekintek és elindulok visszafelé. Akkor már itt fog várni a boldogság tárt karokkal. És nem is csak a boldogság.. De Ő is.

" Miért nem hív? Úgy várom már... "

Fáj, pedig tudom, hogy érdeklem. Fáj, pedig tudom, hogy amint lesz ideje, írni fog. De.. annyira rossz ez a várakozás, és nem tudom mit tehetnék, ami leköti a figyelmem akár csak egy percre is. Semmi ilyet nem találok, minden pillanatban Ő jár a fejemben. Magam előtt látom az arcát, érzem az illatát, újra átélem az érintéseit, újra hallom a szavait. És tudom, hogy távol van tőlem. Ez a legrosszabb.. Ha tehetném felhívnám, hogy hogy van.. De ki tudja, hogy ráér-e és hogy kivel van.. :/

A kedvenc részem a Twilightból. :)

" Előtted az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de volt néhány csillag, néhány fénypont - okok az életre... És aztán keresztül suhantál az égen, mint egy meteor. Hirtelen minden lángra lobbant, ragyogás töltötte be az eget, szépség. Amikor elmentél, amikor a meteor lezuhant, minden elsötétedett. Semmi sem változott, de a szememet elvakította a fény, és nem láttam csillagokat többé, és már semminek sem volt értelme. "

" A szívem nem hátrál... "

Eldöntöttem.. harcolni fogok. Még csak a küzdelem legelején vagyok, de már nagyon rossz. Hiszen még mindig ott van az, hogy mi van, ha nem.. És ebbe az érzésbe belehalok. De nem baj.. Tudom, hiszem, érzem, hogy ezt kell tennem. Mikor a szemébe néztem.. akkor jöttem rá igazán, hogy nem szabad feladnom. Bár Ő nem tudja, de Ő biztatott a harcra.. azzal, amit a szemében láttam. Legfeljebb fájni fog, na és? Fájt már eddig is, de ha ennek rossz vége lenne, könnyebben tudnám elviselni a fájdalmat, mert azt mondhatnám: én mindig megtettem. DE NEM LESZ ROSSZ VÉGE! :)

" De itt van már, és Ő az, aki kell... "

Boldog vagyok! :) Igen, határozottan boldog. Még nem az enyém, de tudom, hogy az enyém lehet.. Érez még valamit irántam, ez biztos. Nem tudom még hogyan tovább, de most nem adhatom fel. A boldogtalanság már úgyis az enyém. De talán a boldogság is rám találhat. Nem akarom beleélni magam semmibe, de a szívem olyan hevesen, s mégis nyugodtan ver. Pont, mint abban a két napban.. :)

" Kiválasztott az élet a legjobb főszerepre... "

Minden percben attól félek, hogy talán csak álom az egész és a következő pillanatban felébredek. De mindig fel kell világosítanom magam, hogy ezt tényleg a valóság. Hogy nekem is lehet boldog szerepem az életben, hogy talán nekem is sikerülhet valami. De nem akarom magamat beleélni semmibe. Egyszerűen csak.. a pillanatnak élek. :) Aztán meglátjuk, hogy a pillanatból lesz-e a perc, a percből óra, az órából nap, a napból hét, a hétből hónap, és a hónapból év. Igazából.. várom a percet, mikor összefonódik újra a tekintetünk, de félek is tőle.. Nem tudom miért.. Talán.. Félek, hogy esetleg megint rossz vége lesz. Talán.. Félek, hogy a szívverésem túl hangos lesz, és meghallja. De próbálok nem koncentrálni erre a félelemre. Csakis.. A BOLDOGSÁGRA! :)

Én.. nem tudom abbahagyni a sírást. El sem hiszem, hogy ez történt. Annyira, annyira boldog vagyok. El sem tudom mondani, hogy mit érzek. Nem.. még fel sem fogtam. Féltem, hogy mi lesz. De.. tudtam, hogy lépnem kell. És.. most boldog vagyok. NAGYOOOOON! Nem élem magam bele semmibe se. Nekem éppen elég már csak az is, hogy láthatom..

" Már nem marasztal senki sem... "

Talán a felejtés útjára kell lépnem. Én megtettem mindent, amit csak tehettem.. Ez már itt rég nem rajtam múlik, és ez fáj a legjobban. Nem érzi, hogy rajta múlik minden, vagy nem érdekli? Akármelyik, nagyot csalódtam. S mégis.. nem akarom Őt elfelejteni, mert mindig az a két nap lebeg a szemem előtt. Mikor minden olyan tökéletes volt. Tiszta szívből boldog voltam, pedig csak akkor ismertem meg. Általában minden akkor kezdődhet újra az egyik félnél, mikor a másikban már minden érzés elmúlt. Remélem, ez nálunk is így lesz. Hiszen ha eljutok odáig, hogy nem gondolok már rá, és akkor keres meg, minden érzést újra felébreszt bennem. Eddig mindig így volt, csak már semmilyen érzés nem volt bennem. De iránta mindig is lesz. Ha muszájból is, de elfelejtem, akkor is mindig emlékezni fogok rá..

" Szorosan ölelj, hogy fájjon úgy, mint semmi más "

Nem tudom elhinni, hogy ez lenne az igazi énje. Ő nem lehet ilyen.. Ennyire mély benyomást nem tehettem rajta, hogy így megváltozott? Vagy.. az a másik rontja el így? Fogalmam sincs. De minden nap jól érzem magam, de csak is úgy, hogy rá gondolok. Ez már a részemmé vált, így boldog egy napom. S mikor hazajövök, újra egyedül vagyok, eluralkodik rajtam a fájdalom. Nem akarok sírni, de hirtelen rám tör a fájdalom, és igazából nem is azért sírok, mert fáj. Már kibírnám sírás nélkül. Azért sírok, mert tudom, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, de nem ért semmit. És mást már tényleg nem tehetek. Igazából ezért sírok, mert annyira tehetetlen vagyok, hogy már csak ennyi megy. Azt hiszem, jobb ha belátom.. : el kell Őt felejtenem. De nem akarom, mert annyira boldog voltam vele, és olyan tökéletes volt minden, mint egy tündérmesében. Nem, ennek nem lehet vége..

" Éjfél után a neved suttogom halkan... "

Mikor megkérdezik, hogy vagyok.. Erőtlenül mosolygok egyet, és csak annyit mondok, hogy jól. De valójában itt belül össze vagyok zuhanva. Minden nap hatalmas erőfeszítés, hogy felkeljek.. Hogy próbáljam élvezni az életet.. De mikor egyedül vagyok.. Újabb és újabb sírógörcsök törnek rám. Azt hiszem kezdem belátni, hogy belezúgtam.. Nem tudom, hogy ez rossz vagy jó-e, csak azt tudom, hogy jelenleg fáj. Aztán ki tudja mi lesz..

" Te vagy, akiért a szívem dobban újra meg újra... "

Még a mai napig sírok miatta. Az a baj, hogy fáj, de erősödök ezzel a fájdalommal. Fogalmam sincs, hogy van-e közös jövőnk, ha van, akkor hogyan, ha nincs, akkor velem mi lesz.. Minden percben ilyen kérdéseket teszek fel magamnak, és egyre inkább félek, mert egyikre sem tudom a választ. Félek, de remélek.. szenvedek, de.. azt hiszem, hogy szeretek. Ebben viszont nem vagyok biztos. De úgy érzem, hogy beleszerettem. Ami csak még nehezebbé teszi a felejtést, és még inkább ösztönöz arra, hogy küzdjek, amíg bele nem halok...

" A mélyből én inkább a magasba vágyom... "

Elegem van mindenből. Ekkora szerencsétlen élete senkinek sem lehet. Életem értelme nem az enyém, nem lehetek ott egy eseményen, ami egy nagyon jó barátomnak sokat jelent, nincs partnerem, így még csak álmodni sem tudok a versenyzésről, és persze folyton mennek a viták. Mi jön még? Sokkal egyszerűbb lenne minden, ha nem lennék ilyen mazochista kitartó.. De mindig mikor feladnám, egy hang megszólal bennem: ha nem adnád fel, lehet, hogy még sikerülne is és jó vége lenne. És én hülye rendszeresen hallgatok is erre a hangra. Talán azért, mert hiszem, hogy mindennek van oka. És mert persze hiszek a kedvenc idézetemben: "Mindennek jó a vége, ha nem jó, még nincs vége." Na de mikor lesz már jó? Igazából.. semmi sem érdekelne, ha reggelenként Ő mellette kelhetnék.. ha a fülembe suttogná, hogy szeretlek.. ha újra érezhetném az ölelését minden nap. Ezek után semmi bajom sem lenne. De vajon.. ez a sorsunk? Vajon van közös jövőnk? Nem tudom.. De egy biztos.. Vagyis inkább valószínű. Nem fogom feladni. Az nem én vagyok. Vannak elgyengüléseim, és tudom, hogy sokkal logikusabb és egyszerűbb lenne feladni. De én bonyolult vagyok és összetett, ezért nem cselekszem helyesen.. Ezen a téren legalábbis biztos nem. Küzdök, amíg nem jön el az a boldog perc, mikor kimondhatom: megérte...

" Álarcom nem véd, csak ostoba dísz... "

Talán még sem kell így lennie. Talán a sors újra egymás útjába sodor minket. Az a baj, hogy a remény újra és újra csak nagyobb lángra kap bennem, s mikor lenne elég ideje ahhoz, hogy kialudjon, valahogy mindig csak erősebb lesz. Talán csak.. türelmesnek kell lennünk? Annyi kérdést feltennék neki, de nem vesztegethetem most ezekre az időmet. Eltelt már több, mint egy hónap.. Lehet, hogy késő lesz már. De.. amíg nem gyengülök el végleg, harcolni fogok. Mert én már csak ilyen vagyok.. :)

* Another you, another me, another now..

Most már csak egyetlen egy kérdésem van.. MÉGIS MIT TEHETNÉK? Bármit, tényleg bármit megteszek. Csak könyörgöm mondd újra, hogy mit jelentek neked, szoríts magadhoz újra, simogass meg újra.

Már az sem érdekel, hogy miért tette ezt. Már csak annyit kérek az élettől, hogy adja vissza Őt nekem. Bár tudom, sosem volt teljesen az enyém. De valamennyire mégis. És.. ha visszamehetnék az időben, elmondanám neki a nézőpontom, az érzéseim. Tudom, hogy nem itt tartanánk.. Nem az én hibám, és mégis magamat okolom.. Ilyet sosem tettem még senki miatt. És.. nem értem, hogy mindössze két nap elegendő volt ahhoz, hogy folyton szomorú számokat hallgassak, hogy kizárjam a külvilágot, hogy magamba forduljak? Úgy látszik igen.. De vajon meddig tart, amíg túl leszek ezen az egészen? :/

"Mi az, ami amitől több, mint én? Mi az, ami Neked úgy fájt? Ki az, akiben most bízol, és miért hittem mást? Hova fogy a levegő, hol lesz még? Hol az, aki szívemig száll? Kire hagyom ezt a titkot, most miért éppen más? Lelkem miért bíztam Rád, ha más ölel át?"

" Sosem volt enyém, de mégis visszavárom... "

Azt hittem, túl tettem magam mindenen, ami történt.. De néha eszembe jut még.. Nem tudom elhinni, hogy más valakire néz úgy, hogy mást ölel olyan szenvedélyesen. Nem tudom, mit tehetnék.. Pedig muszáj lenne, mert ez így csak napról napra rosszabb lesz. Azon gondolkozom, hogy komolyan elég lenne két nap ahhoz, hogy beleszeressünk egy emberbe? Nem tudok erre választ adni, mert nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e. Csak azt érzem, hogy nagyon erősen kötődöm hozzá, és hiába tiltakoznék, nem megy..

Tell me why?

Most így visszagondolva rájöttem, hogy semmit nem csinálnék máshogy. Kivéve egy valamit.. Mikor lehetőségem volt rá, hogy elmondjam mit szeretnék és mit érzek, nem tettem. Most megtenném. Nagyon féltem, hogy mi lesz, ha megteszem, ezért nem tettem. De ha tudom, hogy így fog végződni, megtettem volna. Egészen biztos, hogy nem itt tartanánk. Nem sírnék mindennap, akár többször is. Nem kéne belegondolnom, hogy milyen szörnyű a magány. Nem kéne semmire se gondolnom, csakis rá.. De nem lehet. És még mindig nem értem, hogy miért...

Szeretném, akarom, KÖVETELEM azt a két napot. Nem bírom, nem megy nélküle semmi. Nem tudom felfogni, hogy talán jövőre láthatom a leghamarabb. Nem vagyok képes megérteni, hogy miért tette ezt. Vajon neki ennyire nem számított? Vagy magába nézett, és azért nem akar velem beszélni? Az a helyzet, hogy én elég büszke vagyok, s mégis.. Ha visszajönne és bocsánatot kérne, megalázkodnék és megbocsájtanék neki. Nem tudom miért, de még mindig képtelen vagyok benne rosszat látni. Fogalmam sincs, mit tegyek. Nem szakíthatom Őt el valakitől, akivel boldog. Az a baj, hogy megtenném.. Megtenném, csak gyenge vagyok hozzá. És.. belegondolni abba, hogy ez az egész csak egy nyamvadt korkülönbség miatt történt így, tudjátok mennyire rossz???!!! De engem nem érdekel senki, és semmi. Nekem csak Ő kell...

Sos mi vida ♥

Megfogadtam, hogy nem sírok többet miatta. Nem, nem Tomiról van szó.. (: Megfogadtam, de nem tudom betartani. Az a baj, hogy mikor egyedül vagyok, ismét azt várom, hogy hátha kapok egy üzenetet. De mikor látom, hogy kaptam, már nem ugyanolyan. Mégis mindennap hallom még a hangját, mindennap érzem még az ölelését. Minden percben emlékszem arra a két napra, s arra, hogy miket mondott akár ott, akár itt. De mikor ezekre gondolok, milliószor felteszem a kérdést: miért? Azt hiszem, hogy amitől féltem, bekövetkezett.. Ami Balatonon történt, ott is maradt.. Vagyis nem teljesen. Hiszen pár napra velünk jött. De nem vigyáztunk rá, vagyis Ő nem vigyázott rá. Semmibe vette, és földbe taposta.. A történteket is, és engem is..

" Egy ártatlan szikra, mi mindent porig éget... "

Egyedül, elveszve. Én felejteni akartam, magamtól. De mégis tudni, hogy van egy fészek, ahová visszarepülhetek, ha nem tudok kiigazodni a nagyvilágban egyedül. Mikor megtettem volna az első szárnyalásokat, azt a fészket lerombolták. Nem számított, mert így még jobban vártam az ismeretlent, az újat. De mikor már az is egyre távolodott, kezdtem megijedni. Mit tegyek most? Hogyan tovább? Nem tudom, mi a helyes út. Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy ne fájjon semmi sem. Se a régi, se az új elvesztése. Egyedül nem tudok felállni. Most végleg elbuktam.. Én, aki annyira erős, és kitartó voltam.. Én, akinek mindig volt egy szikrányi reménye.. Én, aki mindig bízott önmagában.. Én, aki mindig felálltam a földről, most elestem. Végleg..

Senki sem siratott még meg pusztán pár szavával. Neki sikerült.. Tegnap este nem tudtam abbahagyni a sírást, annyira megható és aranyos volt. :)

Na emberek. Egy hétig ismét pápá. Rettegj Balaton, jövök! :D Remélem azért jobb időnk lesz.. :/

(K)♥

Most.. komolyan 3napot kaptam? Ennél szebbnek még sosem láttam a világot.. És.. talán képes lettem volna elrontani? Vagy van ésszerű magyarázat, hogy miért nem írt vissza, mikor látnia kellett az üzenetet? Talán a hülye facebook el se küldte neki? Nem tudom.. De én Őt nem akarom elengedni. Soha senki nem értett meg ennyire, soha senki nem nézett így rám. Senki nem érintett még így meg, senki sem suttogott még így a fülembe. Senki miatt nem voltam hajlandó elfelejteni Tomit.. Miatta önkéntesen rohantam a feledés irányába, csak hogy vele lehessek. Ha.. ha ezt elrontottam, soha nem bocsátok meg magamnak..

"Ne kérdezd, honnan jöttem. Ne kérd, hogy változz értem. Ne mondd, hogy voltál másé. Nincs múlt, csak légy a máé."

Én.. tényleg nem kérek mást. Csak légy mellettem, fogd a kezem, vigyázz rám. Esténként adj egy jó éjt puszit, napközben heves csókokat. Nem kérek ajándékot, elég őszintén: szeretlek. Nem kérem, hogy vigyél el puccos helyekre, veled bármilyen hely szép lenne. Nem kérem, hogy beszélj a múltadról, tudom, hogy fájdalmas; csak nézz a jövőbe velem. Nem kérem, hogy a közösségi oldalon lévő tagságod arról szóljon, hogy mennyire imádsz, elég ha néha felhívsz csak úgy. Nem kérem, hogy utáld, akivel problémám van, csak csendben hallgass és érts meg, ahogyan ezt már megtetted. Nem kérem, hogy fogadd el az előző szerelmem, felejtesd el velem.. Tudom, hogy menni fog, már el is kezdted.. Nem kérek semmi mást, csak Téged... Tudom, hogy veled lenne a legjobb. Én.. életemben nem éreztem magam olyan boldognak, mint abban a két napban.. Pedig akkor még alig ismertük egymást..

Na hát sziasztok emberek.! Régen írtam, ugyanis táborban voltam. Nagyon jó volt, annyit nevettem, mint még soha. Nagyon jó volt a társaság, a hangulat. Egy emberre igaz, hogy haragszom.. Ő nem más, mint a "legjobb barátnőm.." A szerelem sokkal fontosabb lett neki, mint a barátságunk és ha hozzám szólt, akkor is flegmán. Viszont.. megismertem valakit. Nagyon mély nyomot hagyott bennem, és rájöttem valamire.. Ő az, aki miatt képes lennék, sőt SZERETNÉM elfelejteni azt a bizonyos másik személyt. Mert pár óra alatt már más szemmel láttam Miatta ezt a félévet.. Igaz, csak az utóbbi két napban kattantunk egymásra, de nekem ez is tökéletesen jó volt. Bármit mondtam neki, Ő megértette és megnyugtatott. Semmi problémánk nem lenne, ha... kisebb volna a korkülönbség.. Így hát nem tudom mit tegyek.. :/

Annyi mindent megtettem már. Annyi ideig küzdöttem.. Sok emberben csalódtam.. Sok mindent tanultam, sok mindent csak kikövetkeztetéssel tudtam meg és oldottam meg.. Gyönyörű napokat éltem át, voltam nagyon boldog. De voltak éjszakák, mikor némán üvöltöttem magamban, és könnyeimmel áztattam a kispárnát. Azt mondom, megérte. De most felteszem a kérdést: ezután is megéri? Megéri feláldozni a nyaralásom, a szórakozásom azért, hogy azon gondolkozzam mit és hogy csináljak? Ha az eszemre hallgatnék, feladnám az egészet. De az a baj, hogy túl nőtt rajtam a szerelem és nem tudom megfékezni. Adja az ötleteket, belevisz a cselekedetekbe, aztán magamra hagy, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. De mégis emlékeztet, hogy mint mindennek, ennek is meg van a maga oka, és eljön majd az idő, mikor mosolyogva fogom azt mondani, hogy "ÉG VELED". Viszont ez nem most lesz...

Most olyan szerelmes hangulatom van. :)

Rájöttem, hogy miért nem tudtam soha elfordulni Tőle. A szerelem, amit keltett bennem, túl nőtt rajtam. Vagyok én, és van a kétszer akkora szerelem. Pedig én próbáltam ellene tenni. Azelőtt is, mielőtt megtörtént, és néha még utána is. De már nem akarok.. Ennél szebb érzés aligha van a világon. És bár nem hiszek az ilyenekben, azért az már nem lehet véletlen, hogy az élet mindig visszasodor hozzá. Bármi történt, a szerelemnél kötöttem ki, és az éltetett. Ahogyan most is.. Kétszer olyan erős tudok lenni, amennyire idáig, de feleannyi ideig.. Nem tudom, ez miért lehet.? De nem is lényeg.. Hiszen ha meghallom a nevét, melegség tölt el, és akaratlanul is mosolygok... :)

Úúújraaa szívből nevetek kb mindenen. :) Bár fel kellett kelnem reggel fél 6kor, de Miatta megérte. Új fordulatot vett minden, ez a mai reggel ismét erőt adott. Boldog vagyok, szerelmes, szeleburdi, de így van jól. Végre anyu előtt sem kell titkolóznom, megbeszéltük. Örül neki és biztat. Ez így most jó. Remélem, hogy így is marad.. :)

Rám fér már egy kis írás.. :) Eléggé össze vagyok zavarodva. Valami készülőben van, csak nem tudom, hogy mi. Nem érdekel semmi, sziklaerős vagyok. Akár fenyegetőzve is jöhetnek, én csak egy valakire tudok és akarok koncentrálni. Azt hiszem, nem fog sokáig tartani az erőm. Épp csak addig, ameddig szükséges. Most hihetetlenül jó kedvem van, nem tudom miért. Talán, sőt majdnem biztos, hogy holnap nem ilyen lesz. Hiszen.. azért mégis csak nőből vagyok. :) De tudom, hogy jelen pillanatban nekem Ő a legszebb dolog az életemben és miatta bármit kibírok. Érzem, hogy már nem kell sokáig félnem, hogy mikor fogy el az erőm.. ♥

-------------------------------------

Hihetetlenül zseniálisan okos vagyok. Tudom, hogy az a bizonyos másik személy táncról, aki miatt képes lettem volna rossz döntéseket hozni, már nem tetszik. Tudatosan legalábbis biztos nem. Titkon azért lestem még, hogy mikor érkezik meg. Viszont nagyon zavart, hogy keresztülnéz rajtam, mióta megtudta, hogy tetszik (tetszett.) Ezért kiagyaltam, hogy nem fogok vele foglalkozni, és ma én nézek keresztül rajta, hiszen a legjobb táncos a csapatban és azóta nem táncolunk együtt, mióta volt az a bonyodalom. Én pedig nagyon szeretnék vele CSAKIS KIZÁRÓLAG táncolni. Úgy látszik, a tervem bevált, nem bírta elviselni, és hazafele menet már kiintegetett nekem az ablakon. Akció letudva. ;)

Pánikroham.. Ez hogy lehet? Azt hiszem, tudom.. Egyedük érzem magam.. Minden nap várom a percet, mikor újra láthatom Őt. Hogy boldog lehessek Vele. De vajon mikor jön el ez a pillanat? Tudom, őrültség.. De érzem, hogy egyre közeledik. És nem keverem a megérzést a vággyal. Mindig is itt volt bennem ez a megérzés, és mostanában erősödött fel.. Ami azt jelent, hogy talán minden perccel közelebb kerülök a boldogsághoz. Hosszú út volt.. és nem kevés van még hátra. De a nagyját, azt hiszem, már végigjártam. Az igaz szerelem útja tele van megpróbáltatásokkal, szenvedéssel, boldogsággal. Mind csak azért vannak, hogy teszteljenek, mennyire szereted az illetőt. Én csukott szemmel is végig mennék az úton.. Bármit, bármikor, bárhogyan. A végszó mindig az enyém lesz, míg el nem érem a célom. S mindig csak ennyi: Nem, nem adom fel!

Annyira jó volt Őt látni, megérinteni, érezni az illatát, beszélgetni vele. Bár.. kicsit kisebbségi komplexusom volt mellette az én 160centimmel.:$ De így volt tökéletes.. csak egy probléma volt: rövid ideig lehettem nyugodt és boldog. Tudom, neki is rossz volt. Igazából.. én sem tudom, mit érzek most.. Boldogságot, ebben biztos vagyok. De.. azt hiszem gyenge is vagyok.. Mert annyira jó Vele lenni és érezni azt, hogy egész vagyok. De mikor el kell válnunk.. egy rész megint hiányzik belőlem.. És ha újra találkozunk, nehezen tartom féken magam.. De annyi segít, hogy látom, Ő is.. :)

Végre ismét a szívem legmélyéről mosolygok. Bár hibát is követtem el, de nem érdekel. Nem úgy nem érdekel, mert persze, haragudtam magamra. De.. annyiszor mondtam már, hogy BÁRMIT megtennék Érte. És.. igazából ez is idetartozott. Nálam boldogabb nincs most a világon. Aztán.. lehet, hogy este már nem ezt fogom gondolni.. lehet, hogy egyedül leszek és sírok.. de az is könnyen meglehet, hogy nem leszek egyedül és mindenkinél boldogabb leszek. Nem mertem bele gondolni, hogy mi történhet ma. Már megtanultam, hogy semmi sem úgy van, ahogy én azt elképzelem. Ezért inkább csak azon agyaltam, hogy mit és hogyan. Azon nem, hogy mi fog történni.. Csodálkozom magamon, hogy egy hét alatt ezt megtanultam.. Mert egy héttel ezelőtt még nem így voltam ezzel.. Csak képzelődtem, hogy milyen jó lenne, ha így történne vagy úgy. De ma nem. Ma csak arra koncentráltam, hogy túl kicsinek tűnik a mellkasom a szívemnek. Túl boldog, és szeretné mindenkinek megmutatni ezt a hatalmas szerelmet.. De tudja, hogy ennek egyetlen módja a jókedv és a mosolygás. Amiből jelen pillanatban nem szenvedek hiányt.. (:

Néha gyűlölöm ezt az érzést.. annyira gyötrően erős és olyan tehetetlen és gyenge vagyok vele szemben. Nem tudok neki megálljt parancsolni, nem tudom miképpen kezeljem. Nem tudok semmit se tenni, hogy örüljön és ne szeressen ilyen "gyötrően".. Pedig a szerelem a legszebb dolog a világon, ezt nem vitatom. Emlékszem, milyen boldog és nyugodt voltam, mikor eltölthettem Vele azt a két és fél órát.. Annál gyönyörűbb érzés aligha van. De a szerelem egyben a legborzasztóbb is. Mikor úgy tartja kedve, fájdalmat okoz.. rémálmokkal gyötör. Ha akarja, szép álmokat ad, hogy aztán fájjon, amiért fel kellett belőlük ébrednem. Mindig csak egy keveset ad a boldogságból.. Miért van ez így? Semmi mást nem kérnék Rajta kívül.. mindent feláldoznék érte. Ez nem elég az életnek? Ezt nem lehet bátorságnak és igaz szerelemnek hívni..? Vagy talán.. az a bűnöm, hogy túlságosan szeretem.. Megpróbálok mindig felállni, mindig új utat keresni hozzá. Néha sikerül, néha nem.. De remélem, hogy egyszer a célig is elérek..

Szomorúnak kéne lennem.. és mégsem vagyok az. Hiszen.. gondolt rám.. és üzent nekem. Azt nem értem, hogy miért kell ennyit szenvednem?! Ha biztosan tudnám, hogy attól még lehetek Vele boldog, örömmel fogadnám az újabbnál újabb fájdalmakat.. megérné. De így, hogy semmi sem biztos, nagyon nehéz. Egyedül csak megérzésem van.. Ez adja az erőt.. Hogy miért? Mert a megérzéseim rendszerint valóra válnak.. akár rosszak, akár jók. Hiszem, hogy ez a megérzésem is valóra válhat. Ilyen erős szerelmet nem érezhet senki. De.. miért próbálok itt magyarázkodni? Senki sem érti ezt meg, csak is egyetlen ember. De vele nem itt kommunikálok. Ő átment ezen az egészen, és próbál mindig lelket önteni belém. Rengeteget szenvedtem már, de felkészít, hogy ez még csak töredék része, hogy mit kaphatok az Ő életmódja miatt. De azokat boldogan elviselném, mert tudnám, hogy Ő ott van mellettem, félt, óv és vigyáz rám.. és ami a legfontosabb: szeret.. Mondják sokszor, hogy a férfiak mind egyformák és a melegeken kívül csak 1-2% kivétel van. Nem hittem a kivételekben. De most már hiszek.. Ő az. Ő más.. Ő képes volt úgy rabul ejteni a szívem, ahogy senki.. és senki nem is fogja. És.. ami ennél is nagyobb szó, saját hibájából még soha nem törte össze. Ezért nem tudok rá haragudni.. Tudom, hogy a kötelessége a legfontosabb dolog most az életében. És ha a kötelesség hívja és látom rajta, hogy tényleg sajnálja, lehetetlen haragudni rá..

Ülök és csinálom a rajz házim.. Ahogy rajzolom a millió kis pontokat, mintha mákszemek lennének, eszembe jutott valami. Ha ezek a pici kis pontok a szívem darabjai lennének, egytől egyig csak a szerelem éltetné őket. Minden egyes darab szeretné Őt.. Ahogy most is. Csak a pici darabok egyben vannak, ezáltal még erősebb a szerelmem iránta..

Kezdek félni magamtól. :O Folyton megérzéseim vannak, és rendszerint meg is történnek.. Tudom, ha boldog leszek, tudom, ha nem. Tudom, hogy mikor és mitől lehetek boldog, de ugyanúgy érzem a tragédiákat is magam körül.. Emberek!! A boszorkányok küldtek, vagy mi van? :'DD De.. őszintén szólva egészen tetszik a dolog.. :) Nem érnek váratlanul az események. És.. utána mindig mondhatom: én tudtam, hogy ez fog történni..

Érzem, hogy fáj és újra csak felteszem a kérdést: miért? Választ persze még mindig nem kapok. Folyton azon kattog az agyam, hogy hogyan csináljam ezt az egészet? Hogy miért pont Ő, és miért pont így? Mennyi kell még szenvednem? Miért nem láthatom többször? Miért kell szenvednem, mikor én tiszta szívből szeretem és megadnék neki bármit, amit csak kér.? Ezek a kérdéseim az élethez.. De nem kapok választ. Tudom, hogy mindig küzdeni kell. De vészesen fogy az erőm és a türelmem. Bezzeg a szerelem csak nő bennem és állandóan attól félek, hogy akkora lesz, hogy eluralkodik rajtam és kicsúszik a számon: SZERETLEK! De nem.. még nem mondhatom ki..

http://justiloveu.blogspot.com/ <-- új. a verseim és a hangulatomhoz illő dalszövegek vannak rajta. ha valakit érdekel.. :)

Álomvilág

Elhamarkodott döntést hoztam, nem a legrosszabbat, de lehettem volna egy kicsit okosabb. Nem haragszom magamra, mert részben igazam volt. Ezt Ő is meg fogja érteni.. Muszáj megértenie, mert jelen pillanatban ő a legjobb dolog az életemben. Néha padlóra küld és sírok miatta, de akkor is ez a legszebb érzés a világon. Bár.. igazán biztonságos csak az álmok világa.. Ahol minden úgy van, ahogy szeretném.. Ahol a családom boldog, és a szerelmem karjaiban lehetek éjjel-nappal. Az az én kis birodalmam, amibe senki nem túrhat bele. Ahol csak egy pillanat és máris minden a kedvem szerint történik.. De a valóság nem ilyen egyszerű. Az élet kegyetlen, és minden percben meglepetést tartogat. Néha jót, néha rosszat. De egy biztos: semmi sem úgy van, ahogy mi azt elképzeljük.. Ezért felesleges álmodozni. Legalábbis úgy, hogy elhiszed. Egy ártatlan kis gondolat nem árt senkinek sem.. Csak pár percnyi boldogságot okoz..

Üveges tekintettel bámultam az utat és éreztem, ahogy könnyeim sorjában folynak le az arcomon. Mert van valaki az életemben, akit szerethetek a nap minden percében, és aki miatt érdemes felkelnem. Aki miatt bárkin átgázolnék, csak hogy vele lehessek. Két olyan ember is olvassa ezt a blogot, akik nagyon közel állnak hozzám, szóval elnézést, ha valakit megsértettem, de most ezt gondolom. Ő az, akit becsülök és tisztelek amennyire csak embert lehet. Ő az, akiért a saját életemet is feláldoznám. És Ő az, aki miatt sírok.. Azt hiszem, rajtam már csak egy őszinte beszélgetés segíthet, ahol elmondhatom neki, mennyire rosszul esett, amit tett. Tudni fogja, hogy igazam van és talán bocsánatot kér.. És én, amiért mindennél jobban szeretem, megbocsájtok neki. Megbocsájtok, hiszen az nem én lennék, aki nem szereti és nem remeg mindene, ha láthatja. Ha máshogy van, mint ahogy szeretném, az nem zárja ki az előzőket.. Én Őt MINDIG szeretni fogom.. Mert Ő az, aki a legigazabb igaz szerelmet keltette bennem.. Ő az, aki váratlanul bukkant fel és keresztezte az utam a sajátjával.. És Ő az, akinél elmondhatom: szerelem volt első látásra.

A tegnapom nem tudom minek volt köszönhető.. Ma találkoztam életem legnagyobb szerelmével és rájöttem, tévedtem. Nekem Ő a mindenem, és nem érdekel senki más. Én úgy vagyok rendben, ha Őt szeretem és érzem, hogy Ő sem közömbös irántam. Én így vagyok egész és ez ellen nem tehetek semmit.. de nem is akarnék..

A legnehezebb dolog az volt, hogy a könnyeimet visszatartsam és mosolyogva mondjam: nem bántam meg, hogy eljöttem. Én nem ezt akartam.. Ma olyan dolgot tettem, amit nem hittem, hogy valaha tenni fogok.. Egy másik fiú miatt hullottak a könnyeim.. Azt hiszem bele szerettem.. Két embert szeretek egyszerre. Egyszer az egyikhez húz a szívem, máskor a másikhoz. De talán már tudom mi a helyes út.. Ráébresztettek azok az emberek, akikre tényleg illik a barát szó. Azt már eddig is tudtam, hogy ritka fájdalmas a szerelem.. na de ennyire? Ami ott történt, az ott is maradt. Senki nem fogja tudni, hogy mi történt, csak akik ott voltak. Hiába kérdezne bárki, nem fogok semmit elmondani. Megpróbálom magamban lezárni ezt a dolgot, ahogyan azt a tánctermet is bezárták. És holnap újra kinyit, más emberekkel, más zenékkel, más koreográfiákkal. De mindenki tudni fogja, hogy ott ma buli volt. Én is holnap újra kinyílok. Egy régi érzéssel, de új nézettel. De az emlékeim mindig megmaradnak..

Belenézek a tükörbe.. egy szempár néz rám, mely egy lelket tükröz.. Szomorú, de igyekszik leplezni. Ezer meg ezer reményét rombolták már le.. De még ezek után is remél. Annyi bántalom és seb érte már őt.. De még mindig harcol. Annyian fordultak már ellene, és annyi álbarátot kapott.. De ha kell, egyedül jut el a céljáig. Próbálja tettetni, hogy erős és nem érdekli semmi.. De aki ismer, a szememből tudja, hogy mennyi seb ért, de nem tudom feladni.. Képtelen vagyok, hiszen MINDENNÉL és MINDENKINÉL jobban szeretem Őt..♥

Iszonyatosan dobog a szívem, a lábaimmal is folyton dobolok.. Van egy megérzésem, hogy három napon belül történni fog valami. Nem tudom mi és nem tudom, hogy pontosan mikor, de egy biztos: boldog leszek. Izgatottan várom, hogy mi lehet ez, mit fog eredményezni. Talán.. az életre szóló boldogságomat végre..

Nem tudom mit tegyek. Napról napra gyengébbnek érzem magam és nem tudom mit tegyek, ha találkozom vele. Mit mondjak és azt hogy mondjam.? Hogy alakítsam a dolgokat, hogy boldog lehessek? Hogy a mindennapos sírhatnékom a boldogságtól jöjjön elő? Hogy csináljam, hogy amiért féléven át harcoltam, most az enyém legyen? Teljesen tanácstalan vagyok..

Bár gondolkozom, a szívem tudja, hogy kit akar és tud szeretni. Nem engedi, hogy más oldalán képzeljem el magam.. Hogy másról álmodjak, hogy másról beszéljek a nap minden percében.. Mert egy valakit szeretek, de őt örökké. Tudom, hogy aki ezt olvassa arra gondol, hogy hülyeség mert úgyis fogok mást szeretni. Igen, talán fogok.. De a szívem legmélyén csak egy valaki lesz, aki betöltheti az "életem legnagyobb szerelme" szerepet..

Annyira haragszom magamra.. Akárhányszor megfogadom, hogy nem remélek túl sokat, annyiszor nem sikerül betartanom. Pedig tudom, hogy ezzel magamnak ártok és magamat sebzem meg újra és újra. Miért nem tudom megtartani ezt az egyszerű fogadalmat?!

Két tűz között..

Kit válasszak? Aki idősebb, de elérhetőbb, vagy aki fiatalabb, de távolabb van? Akitől megremeg mindenem, vagy akihez a legszebb érzések kötnek. Nem tudom melyik a helyes út.. Már a megérzéseimet sem tudom megkülönböztetni, hogy ki a főszereplőjük. Lehet egyszerre két embert szeretni?!

Emlékszem, mikor először néztem bele a gyönyörű kék szemeidbe.. Mikor először láttam azt a mosolyt az arcodon.. Mikor rám kacsintottál és azt mondtad "tudom, emlékszem".. Mikor puszit küldtél a dal közben.. Mikor csak miattam kijöttél a hidegben, pedig beteg voltál.. Mikor először pusziltál meg.. Mikor kézen fogtál, és ott hagytál mindenkit miattam.. Mikor abban a nagy zajban is képes voltál velem telefonálni.. és azt mondtad, hogy "tudod, hogy csak neked akarok jót".. Mikor beszóltál valakinek, amiért az engem bántott.. Mikor annyi ember volt ott, és a koncert mégis csak nekem szólt.. Mikor sokáig nem találkoztunk és ugyanazt láttam szemedben, amit te az enyémben.. Mikor alig értél el, de mégis annyira kijöttél a színpad szélére, csakhogy megfoghasd a kezem.. Mikor csak tőlem kértél bocsánatot, amiért sietned kellett.. Mikor behívtál magaddal a dedikálásra és megkértél, hogy üljek le melléd és várjalak meg.. Mikor a dalod közben az járt a fejedben, amit én mondtam neked..

És emlékszem, mikor bevallottam magamnak, hogy Szeretlek.♥

Komolyan barátnak tartod magad? Megbíztam benned, elmondtam az érzéseim.. Ezek után annyit minimum vártam volna, hogy szólsz, ha találkozhatnék Vele.. de nem. És utána még az orrom alá is dörgölöd? Tiszta szívemből kívánom Neked, hogy mindenki elforduljon tőled. Tudom, hogy az a gyenge pontod. Ha valakinek ki kéne öntened a szíved, remélem mindenki elküld melegebb éghajlatra, hogy oldd meg egyedül. Csak ennyit kívánok. Ez neked pont elég szar lesz.. ;)

Azt hiszem visszatért kicsit bolond, szerelmes lány.. :) Sokat gondolnak erről az egészről sok mindent. Csak nem értem, miért.. Az életem, az én szerelmem, az én kezemben van a döntés.. Senki véleménye nem érdekel. Tényleg senkié. Sokat szenvedtem már, sokszor voltam boldog. De így volt jó. És ezek után is így lesz. Egyszer talán sikerül elérnem a célom.. De ha nem, akkor sikerülni fog a felejtés. Nem tudom melyik, és nem tudom mikor. De sikerülni fog.!

Tudom, hogy mindenki szerint butaság lesz, amit tenni fogok. Mindenki ellenkezni fog, hogy felejtsem Őt el, hagyjam elmenni. De nem fogom. Sok mindent kibírtam már, ezután is menni fog. S talán egyszer célba érek.. De ha nem.? Akkor büszkén fogom vállalni az újabb csalódást és fájdalmat, mert azt fogom mondani: én megpróbáltam. Hiszen.. ha küzdesz, veszíthetsz. Ha meg sem próbálom, máris veszítettél. ;)

http://www.youtube.com/watch?v=euUej_rFhIY <-- a legszebb hang a világon.*-*

Ha hátat fordítok, fáj.. ha tovább maradok, fáj. De felteszem a kérdést: melyik fáj jobban? Nem merem bevallani magamnak, hogy mi az igazság.. Pedig tudom, hogy jobban fáj, ha elszakadok Tőle. Kevesebb szenvedés.. de nagyon fájdalom. Azt hiszem tévedtem mikor elhittem, hogy el tudom Őt felejteni. Nélküle nem én vagyok. A mai nap.. mikor elhittem, hogy képes vagyok elfelejteni.. olyan volt, mintha kívülről nézném magam. Nem éreztem az életkedvet, a reményt, azt a bizonyos szikrát. És ez nem én voltam.. Már tudom, mit kell tennem. Minden azt bizonyítja, hogy ez a helyes út. A maradás..

Nem tudom mit tegyek.. Az eszem azt súgja, hagyd elmenni. A szívem, hogy nem adhatod fel. Nem tudok ellene tenni, de az utóbbi erősebb. Egy beszélgetésen múlik minden. Abból a millió darabból egy még itt van bennem.. Egy szikrányi remény van a lelkemben.. Amíg az itt van, képtelen vagyok felejteni. Utána is.. De akkor már csak a fájdalom lesz.. Nem lesz már a "mi van, ha?".. Csak a gyötrő fájdalom és a magány. És persze a barátok.♥

Meghaltam. Nincs már értelme élni.. Nincs már értelme semminek.. Már soha többé nem fogok így érezni.. Gyönyörű volt ez a félév.. Megtanítottál feltétel nélkül szeretni.. Megtanítottál küzdeni és kitartani.. S mikor vége lett, csak egyetlen hangot hallottam: a csattanást, ahogy szívem a földre hullott és millió darabra tört. Vajon képes leszel még összerakni a darabokat? Ezt csak Te tudhatod..

"Sose vártam rád és mégis jöttél. Szerelembe fordult minden érzés. Sose tudtam eltitkolni többé, hogy meglátni és megszeretni ennyi volt. Már jól tudom.."

Amiről azt hittem éltet, most megölt.. Amiért érdemes volt élni, most eltűnt.. Amiről álmodtam, már nincs többé.. Amiért küzdöttem, egy pillanat alatt a földre hullott.. Amihez mindennap újabb remény fűzött, megsemmisült.. Amitől boldog voltam, most csak sírok tőle.. Ami erőt adott, most legyengített.. Amitől szívem dobogott, most sajog.. Ami az enyém lehetett volna, már másé..

"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem.. hanem az, mit magunkban hordunk titokban, csendesen.."

Fergeteges nap. :) Csak.. reménykedni tudtam, hogy eszedbe fog jutni mit mondtam.. És. Eszedbe jutott. Ugyanazt láttuk egymáson, mint csütörtökön. Nagyon büszke vagyok rád Forma. :)♥

Zsuzsim május 31.* Azt hiszem ismét adni fogjuk.:$ :DD♥

Különösen nyugodt voltam már reggel, mikor felkeltem és az egész nap folyamán is. Nem tudtam, hogyan lehetséges ez, hiszen tudatában voltam, hogy délután találkozok Vele. Talán azért voltam ilyen nyugodt, mert éreztem, hogy milyen nyugodt és kiegyensúlyozott lehetek mellette. De amíg meg nem pillantottuk egymást, ezt egyikőnk sem tudta. Az a gyönyörű két óra, amit ott töltöttem mellette ülve, elmondhatatlan boldogságot adott. Nem hittem, hogy a közeljövőben ilyen lehetek.. De mégis. Nem tudom minek volt köszönhető a mai nap, de nagyon megbecsültem. És nem hiába. :) Olyan őszinteség áradt belőle.. és. Annyira jól esett, hogy ugyanolyan zavarban volt, mint én és ugyanolyan látványosan remegett mindene, akár csak nekem. És.. ezt egymásból váltottuk ki.. Egyszerűen.. még nem fogtam fel, hogy mi történt. Nem fogtam még fel, ahogy arca az arcomhoz ért.. nem fogtam fel azt, ahogyan a karjaiban tartott.. nem fogtam mit mondott.. nem fogtam fel a tekintetét.. Nem fogtam fel, hogy láthattam. Mert.. egyszerűen Ő a minden.. :)♥

Vakon ugrok fejest a holnapba.. Általában megérzéseim vannak. Be is szoktak jönni. De most nincs.. Ködös minden. Emiatt nagyon félek.. Tudom, hogy láthatom holnap. De semmi gondolat, semmi megérzés nincsen.. Félek felkelni reggel. Félek elé menni és félek a szemébe nézni. Hogy miért? Mert ha rá nézek.. esetleg magától kibukna belőlem: mindennél jobban szeretlek. De ezt ő még nem tudhatja. Még túl korán lenne. Csak.. annyit kell tudnia, hogy hiányzik.. hogy a hétköznapok nélküle nem az igaziak.. mert. Talán ő is így van ezzel...

Josh és Jutta - Az élet, mint homokszem

* Az élet, mint homokszem pereg tovább. Az elmúló rossznak a súlya sem fáj. Arcod a fény mossa, jobb lesz talán. A rád váró út még előtted áll.

igaz.. :)♥

I just don't know why I can't stop feeling like this...

Miért kell ennyit szenvednem? Az is fáj, hogy látom, hogy ugyanolyan Forma, mint októberben. Hogy nála senkit sem szeretek jobban. Tudni, hogy neki a munka az első. Remélni, hogy a holnap a miénk lehet. Küzdeni, hogy egyszer egymással lehessünk. Kitartani, hogy túléljem a nehéz pillanatokat is. És szeretni, mert ez egyben a legszebb és legfájdalmasabb érzés a világon..

Fáj. Fáj és nem tudok vele mit kezdeni, mert senki sem tehet róla. Én tudom, hogy maradt volna a kedvemért.. Láttam rajta, hogy örült nekem. De nem maradhatott.. Hívta a kötelessége. Csak azt nem értem, hogy miért mindig ilyen kevés idő jut nekünk? Mi rosszat követtem el, hogy ennyit kell szenvednem?! Ő az, akiért mindent megtennék. És.. a sors mégis vele büntet. Bármi mást jobban elviselnék. Néha csak megfognám ezt az érzést és elzárnám egy fiókba, hogy ne fájjon. Olykor elővenném és emlékeznék, hogy szeretem. De.. minden percben olyan érzésem van, hogy belehalok, annyira szeretem.

Képes lettem volna elfelejteni miattad azt az embert, akiért bármilyen áldozatot meghoznék?! Alig akarom elhinni, hogy meginogtak az érzéseim.. Hiszen.. ennél erősebb szerelmet nem érezhet senki. És egy ilyen senki miatt, akinek arra vagyok jó, hogy hülyítsen, képes lettem volna eldobni mindazt, amiért fél éven át harcoltam? Neeeem..

Nélküled más lesz minden.. Üres lesz a lakás.. Minden remény nélkül megyünk oda, hogy valaha is visszatérsz a megszokott helyedre. Nem várhatunk már többé. Nem fog senki csipkelődni, nem fog senki rám szólni, ha hangos vagyok. Már most nagyon hiányzol Papa.. :( ♥♥♥

Nem szeretek Róla beszélni.. hiszen senki nem érti meg. Mindenki mosolyogva mondja "tudom milyen...". Nem. Senki se tudhatja. Egyetlen egy ember van, aki igazán értheti, és ő is csak azért, mert átélte. Hiányzik is meg nem is, hogy valakinek elmondjam. Hiányzik, mert nem tudom kiadni és nyelnem kell egy nagyot, hogy hiába. És.. azért nem hiányzik, mert nem akarom látni az értetlen arcokat, mert úgy érzem, nem vagyok ide való. Pedig de.. Csak.. az érzelmeim nem valóak ide. Azok csak nekem és Neki vannak.. senki másnak..

"A mosoly az, amivel bármit megtehetsz. Mosollyal érzed jól magad. Mosoly miatt leszel szerelmes. Akkor is mosolyogsz, mikor kellemetlen helyzetben vagy. Sőt.. akkor is mosolyogsz, amikor rettenetesen fáj valami ott belül. Aki ezt képes megcsinálni, az már gyenge ember nem lehet.."

Nagyon nehezen bírom már.. úgy érzem, hogy két lehetőségem van ebben a pillanatban:

- kitartok az érzelmeim mellett és szomorú vagyok, vagy

- boldogan nevetgélek mindennap, viszont a legerősebb érzést eldobom..

Az utóbbira képtelen lennék.

Túlságosan szeretem Őt és túl sokat szenvedtem / szenvedek ahhoz, hogy feladjam.. Minden kudarc után gyengébb lettem. Mostanában már a boldog pillanatok után is csak sírni tudtam.. Hogy miért? Mert mindennél jobban szeretem és még nem jött el az a pillanat, hogy hozzábújhassak és biztonságban érezzem magam; hogy ne gondoljam úgy, hogy egyedül vagyok és csak magamra számíthatok.. De hiszem, tudom, hogy eljön ez a pillanat..

Ekkora bűn, hogy tiszta szívből szeretem? Mindig csak én szenvedek.. aki tényleg szereti. Az olyanoknak, akik csak a nevét szeretik, egy percig nem kellett szenvedniük. Miért ilyen igazságtalan a sors? Mondjuk.. igaz, hogy meg tud minket különböztetni.. és ennek örülök. De attól még nem szenvedek kevésbé. Nem látom többször.. De ha látom.. Az maga a menny. Annál szebb érzés nincs is a világon. De rájöttem.. az egyetlen, igazán halálos dolog az igaz szerelem..

♥ felőröl ez a harc, de cipelem a láncát. mindennap rohanás kezdi és fejezi be táncát. ~ nem lennék már, ha te nem vigyáznál. ~ ez egy álomkép, mit őrzök oly rég már. nekem álomszép, életre hívnám. ~ belehalsz, hogy a harc, mit vívni volna szép már százezer kudarc és bánat törte szét. ~ nincs még közös múlt, de ámor nyila szíven szúrt. ~ inog az út és szédül a föld, csak én bolyongok az utcán. az arcod látom és hallom a hangod, pedig nem szól senki se hozzám. ~ egy perc, egy pillantás és tudtam azt, ő más. rögtön fejre állt az élet, a világ. csak bámultam én, csak bámultam rá. ~ van benned valami, ami rendkívüli. magához láncolni így engem nem tud senki. ~ benned megtaláltam mindent, amit te is csak bennem látsz. ~ soha nem felejtem az éjszakát, csillogó szemeit és halk szavát. ~ nagy a csend, kérlek törd át. mondhatsz bármit, csak mondd már. ~ mégis kereslek. és csak neked mondhatom, hogy szeretlek. ~ titkom megőrzöm minden áron, míg legalább nem jön majd egy apró jel. hogy bátran mondjam el. ♥

Ha csak egyszer elmondhatnám, hogy nekem mást jelent ha meghallom a nevét.. mást jelent, ha a tekintetünk találkozik.. mást jelent, ha látom, hogy örül nekem.. mást jelent, mikor hozzámér.. mást jelent, mikor megvéd.. hogy Ő maga mást jelent nekem. De nem lehet.. még nem. Hogy fogom magam türtőztetni, hogy ne ugorjak a nyakába és mondjam: hiányoztál Forma.! De erre még várnom kell.. =/♥

Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen büszke vagyok rád! :) Októberben mondtál nekem valamit, mikor először találkoztunk.. A dalod, ami félévre rá jött ki, bizonyítja, hogy még mindig így gondolod. Ez hatalmas teljesítmény. Nem mindenki képes két lábbal a földön maradni, főleg nem ilyen pozícióban, amilyenben te vagy. De tudod mi az igazán fontos. :)♥

Keresem azt az embert, aki teljesen megért és okos tanácsot ad. De nincs ilyen.. senki sem értheti mit érzek. Úgy érzem, itt legbelül tudom kit és mit akarok. "Az a fontos őszintén, becsülettel, tisztán élj. Az mutatja, mennyit is érsz." <-- Ez a mondat ébresztett rá, hogy szinte végig becsaptam önmagam. Lehet, hogy nem változtatott volna semmit, ha mondjuk anyu mondja ezt. De az Ő szájából ez a mondat teljesen máshogy hangzik. Azt hiszem mondhatom, hogy ezt a dalt csak a családja és én értem igazán. Az első találkozásunkkor ő ezt nekem megmagyarázta, pedig a dal akkor még csak a gondolataiban sem élt. De az a pár mondat az alapja az egész dalnak, amit nekem akkor és ott mondott. Ezért értem.. ezért tudom mit érzett, mikor meglátta a szöveget és felénekelte a dalt.

Soha nem értettem azt a hülyeséget, hogy egy valaki két embert szeret. Most kezdtem csak megérteni.. Amikor én is hasonló helyzetbe kerültem. Egyenlőre még mindkettő a szívemben van.. De kezdem érezni, hogy szűkös a hely és hamarosan döntenem kell, hogy ki birtokolhatja teljesen a szívem. Úgy érzem, képtelen vagyok dönteni. Nem tudom, ki a fontosabb. Majd idővel kiderül.. =/

Furcsa helyzet előtt állok.. Egy régi szerelmem és életem értelme között vacilálok. Az mi? Persze egyértelműen tudom, hogy kit szeretek és mennyire. De annyira jól esik ez a fajta figyelem. Hogy minden küzdelem nélkül így tudok beszélgetni valakivel. Nem akarok rosszul cselekedni.. de fogalmam sincs, melyik a helyes út.. =/

Milyen érdekes, hogy a mindig vidám lányból mennyire más ember lett.. egyetlen érzésnek köszönhetően. Annyit csalódtam már.. olyan sokszor fájt és megannyi boldogság volt. A legértelmesebb dolog lenne talán tényleg feladni. De itt legbelül valami nem hagyja. Már sírni sem tudok. Csak nézek magam elé és mondogatom magamban, hogy ez nem velem történik. De igen.. nem tudom, hogy szerencse vagy átok.. de velem történik.

Hát.. a legjobb dolgok tényleg a legváratlanabb pillanatokban történnek. :) Ennél jobban örülni és meglepődni, de mégis egyszerre szomorkodni, senki nem tudott volna. A szívem dobog, a kezeim és a lábaim remegnek és.. a legőszintébb mosoly van az arcomon. Régen mosolyogtam a szívem legmélyéről. De most eljött ez a pillanat is. :) Szeretnék ugyanolyan boldogan lefeküdni, amilyen boldogan felkeltem.

Szeretlek. :)

Mindig is szerettem volna úgymond felnőni. De most, hogy csak magamban bízhatok túl ijesztő lett, hogy a "saját lábamra álljak", lélekben legalábbis. Kérdezem én, miért? Ez a hónap.. ez annyi fájdalmat okozott és fog is még okozni. Szinte minden este sírva alszom el, mert gyötör a távolság, a bizonytalanság és az újabbnál újabb rossz hírek. Egyedül csak az ad erőt, hogy tudom: a május sokkal boldogabban fog eltelni. Még két hét.. legalább. Aztán ki tudja, utána még mennyi. Igazából én is meglepődöm újra és újra, hogy mekkora erővel és türelemmel rendelkezem. Már nagyon régen kimondhattam volna azt az egyszerű szót: feladom. De nem. Képtelen vagyok feladni. Küzdök, hiszen ettől növök fel. Megtanultam mi az a kitartás, milyen érzés a szerelem, mit jelent a család és mit jelentenek a barátok; egy egyszerű hobbi mennyi mindent meg tud változtatni. És megtanultam úgy hinni, hogy ne fájjon. Meglepő, hiszen fiatal vagyok még ehhez. De annyi mindent megéltem már.. senki nem tudja elképzelni.

Ez most talán elég lesz egy darabig. Utána nem tudom mi lesz.. Hiszen mindig rejt csodákat a jövő.

Akárhányszor eltapostak, összetörtek én mindig felálltam és mentem tovább a célomig. Mindenki úgy gondolja, hogy rendíthetetlen vagyok, hogy még soha nem szenvedtem. Pedig éppen hogy túl sokat is.. De felállok és küzdök tovább az álmaimért.. külső szemmel legalábbis. Én tudom azt, hogy minden egyes sérelem után valami megváltozik bennem.. de egy biztos: Ha meg kell tennem, képes vagyok legyőzni bárkit. Hogy miért? Mert nem mutatom, ha gyenge vagyok és ez eltántorítja az embereket.. ;)

A történelem ismétli önmagát. Nem is gyengén.. :) Ugyanazt élem át ugyanakkor, mint a nővérem.. Kicsit "ijesztő", nem? :)

"Olyan egyest kapsz, hogy 6ot." xDD

by: Edina néni. :'DD

Nagyon rosszul vagyok. Soha nem voltam még ilyen ideges, mint ma. 11kor műtötték.. De most már tudom, hogy minden rendben. De vajon.. mikor jön el az a pillanat, hogy szívből mosolyoghatok? Mikor szívből mondhatom azt: jól vagyok.? Mikor elég lesz magam mellé néznem ahhoz, hogy a szemébe nézhessek? Viszont.. nem biztos, hogy egyáltalán eljön az a pillanat. Mi van, ha a lábadozása alatt elfelejt? Bár.. van egy biztos fegyverem, amitől engem SOHA nem felejt el.. :) Elég csak annyit mondanom, hogy Forma és máris tudja ki vagyok, ha esetleg elfelejtene. Bár tudom, hogy nem fog. :) Remélem minél hamarabb felépül. :)♥

Senki sem érti meg az érzést itt legbelül.. én sem. Tulajdonképpen ez lehet a baj. Nem értem pontosan és senki se magyarázza el nekem, hiszen ők még ennyire se értik. Értés helyett inkább érzem. Érzem, hogy nagyon erős kötelék fűz hozzá, hogy nem lehet megálljt parancsolni a szívemnek. Igazából.. én fiatal vagyok még egy ilyen érzéshez.. De azt hiszem itt az ideje, hogy felnőjek hozzá. Rengeteg dolgot tanultam, nagyon megértem ennek az érzésnek köszönhetően. De talán még nem eléggé. Az egyik legfontosabb dolog amit megtanultam: nem szabad feladni, ha valami nem sikerül elsőre.. meg kell próbálni másodjára is. És ha még mindig nem sikerül? Újra megpróbálod. Addig próbálkozol, míg nem mosolyoghatsz, hogy igen ezt akartam. Ez kell.. ez kell ahhoz, hogy megértsem azt, ami kettőnk között létrejött.. Kitartás..

Undorító vagy. Tudod.. ilyenkor mutatkozik meg, ki az igazi barát és kinek milyen fontossági sorrendje van felállítva. Hát büszke lehetsz magadra. Látod, milyen kétségbe vagyok esve, és ilyenkor is csak a saját piti dolgaiddal foglalkozol. Ehhez már komolyan csak gratulálni tudok. ;)

Nagyon aggódom.. Talán ma láthatom Őt utoljára egy ideig, hiszen elméletileg kedden műtik. Mindent megadnék azért, hogy biztosan minden rendben történjen, és megtudjam, hogy van. De utóbbinak nincs túl sok valószínűsége. Bár.. ki tudja? Hisz a remény hal meg utoljára...

Nem szenvedtem még eleget? Nem küzdöttem még eleget? Talán az a baj, hogy az életemnél is jobban szeretem? Mit tettem, hogy ilyen kevés idő jut nekünk mindig? Abból a kevésnek persze sokat köszönhetek. De én ezt már nem bírom tovább. Kezdek belefáradni. Lassan már csak megrántom a vállam, hogy mégis mire számítottam? Hiába tudom, hogy ő milyen velem.. hiába tudom, ha előbb ismertem volna meg, akkor... De ez kevés. A leginkább abba fáradtam bele, hogyha megkérdezik hogy vagy, mosolyogva azt mondjam, jól. NEM VAGYOK JÓL! Fáj és nehéz, de küzdök. Nyerek és veszítek, de folytatom. Szenvedek és örülök, de SOHA NEM ADOM FEL!

Egyetlen egy dolgot szeretnék most. A karjaiban lenni és ugyanolyan mélyen belenézi a szemébe, ahogyan délután. Bár nem értettem miről énekelt, mert angol volt. De azt tudtam, hogy ugyanúgy örül nekem, mint én neki. Olyan nagy dolog, amit kívánok? Nem vagyok telhetetlen, meg van mindenem a boldogsághoz. Őt kivéve. Ő a legfontosabb láncszem. Nélküle nem működik, nem működöm. Nem tudok szívből nevetni, nem tudok semminek se örülni. Ez csak egy lepel, hogy a szeretteim kedvét, akik mellettem vannak, ne rontsam el. De mikor ránéztem, olyan volt, mintha egy tükörbe néznék. Ugyanaz a mosoly, ugyanazok a mozdulatok. De a legfontosabb: ugyanaz volt a szemében, ami az enyémben is volt. Leírhatatlan érzés volt ott állni és őt nézni úgy, hogy tudtam mire gondol. Örült a találkozásnak. De miért csak ilyen kevés idő jutott nekünk? Az eszem azt súgja, adjam fel. A szívem azt, hogy küzdj, amíg csak tudsz. És az utóbbi erősebb.. Amit pedig ma láttam rajta, még inkább arra ösztönöz, hogy harcoljak. Igazából nincsen ki ellen küzdenem, csakis saját magammal és az idővel. Magammal a küzdelem úgy zajlik, hogy emlékszem a szép pillanatokra és azt parancsolom magamnak, hogy a szerelem nem ismer határokat. Az idővel pedig versenyzünk, hogy ki bírja tovább. Most én nyertem.. És mindig is én fogok.

Úgy gondolom, mindennek van oka. Annak is, hogy ilyen sokáig nem találkozhattam Vele. Holnap lesz 5hét, de holnap már látjuk egymást.:) Őt idézem: "Ez a nap csak a mi napunk, jöhet ma bármi, nem zavar semmi." :)

Nem tudom, hogy kiben bízhatok meg.. Ma hallottam valamit, amit nem az hogy nem akarok, egyszerűen nem tudok elhinni. Megérzés, hogy nem igaz. És valójában bebizonyosodott, hogy jó ember ismerő vagyok.. Akitől ezt hallottam, már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem velem van. Tudtam, hogy a féltékenység vezérli és amint talál valakit, akihez az érdekei jobban fűzik, ellenem fordul. Csak az a nagy baja, hogy nem is sejti, mennyire átlátok rajta. Ha véletlenek következtében olvassa most ezt az illető, remélem nagyon mélyen magába néz..

Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni jövőhét szombatig. Minden egyes percben gyengébbnek érzem magam..

Eltaláltad a gyenge pontom.. amiről - ha tényleg a barátom lennél -, tudtad volna, hogy hogy fog érinteni. De te ezt nem értheted, hiszen egész életedben el voltál kényeztetve, soha nem kellett küzdened semmiért. Azt hiszed, hogy minden úgy van, ahogy a te kis rózsaszín világodban. De nem.. Az élet nagyon kemény, és szerencséd van, hogy te ezt még nem érezted..(Y)

Van, hogy szenvedünk, előfordul, hogy boldogok vagyunk,

Mindig csak küzdeni kell, és nem szabad feladnunk.

Hiszem, hogy szomorúság után szép dolgok jönnek,

S olyan emberek vesznek körül, akik tényleg szeretnek.

De ha rossz kedvünk van, csak az tudna felvidítani,

Ki miatt nem akarnánk mást, csak egész nap csendben ülni.

Mert a hiánya aggasztó, s úgy érezzük, belehalunk,

De még mindig csak küzdünk, hiszen tudjuk:

SOHA NEM SZABAD FELADNUNK.♥

megtanítottál arra, hogy az élet nem mindig habos torta.. megtanítottál, hogy nem szabad feladni, a végsőkig küzdeni kell.. megtanítottál, hogy nem szabad feltétel nélkül bízni az emberekben, előbb meg kell őket ismerni.. megtanítottál, hogyan mutassam magam erősnek, hogy elhiggyék "ez a lány boldog és kiegyensúlyozott".. megtanítottál tiszta szívből örülni és sírni.. de a legfontosabb, hogy megtanítottál feltétel nélkül szeretni.

lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de.. én hiszem, hogy nem véletlenül néz rám a kétértelmű soroknál a dalokból.. és ahogy rám néz. nem lehet véletlen.. bár már nem tudom mi számít véletlennek..

bárhogy is próbálom magam meggyőzni, hogy szép az életem.. boldogtalan vagyok. gyengít és egyben erősít a hiánya. régen találkoztunk.. és bármit megadnék azért, hogy találkozhassunk. jövőhéten talán sikerülni fog.. de mi van ha nem? akkor megint eltelt egy újabb hét és megint nem láttuk egymást. valamiért tudom, hogy ez őt is aggasztja. olyan megérzés féle, hogy őt is bántja, hogy nem láthatjuk egymást.. =/

ezúton is szeretném megköszönni annak a kedves "barátomnak", akinek eljárt a szája, hogy a suli negyede rólam és Tomiról beszél.. :)

hát mit is mondhatnék? múlt hét csütörtökön úgy fellöktek, hogy azóta fáj a bokám. nem javult semmit, és nem tudtam menni a kosármeccsre se ma. nem baj. majd jövőhéten pótlás. elverünk mindenkit. ;)

hiába voltunk ott annyian.. mikor azt énekelte "you raise me up" rám nézett és megfogta a kezem.. hiába volt akkora tömeg, az a két másodperc csak a miénk volt.. nem mosolygott.. talán komolyan gondolta..

mikor feladnám, mindig eszembe jut a mosolya, a két gyönyörű kék szeme, a hangja, az illata, hogy velem más.. és nem megy. valami hangocska a fejemben azt súgja, hogy nem hiába látom magam előtt ezeket a dolgokat. küzdenem kell. de olyan szúrásokat kapok a szívembe.. erről az egyről nem akarok senkinek se beszélni. sokan nem értenek meg, hogy miért sírok, ha valami rosszul történik.. azok az emberek nem voltak még igazán szerelmesek.

"ez csak egy érzés csupán, száll velem a boldogság. felemel, majd elrepít, harcra buzdít. ez csak egy érzés csupán, gyere és vigyázz rám. emlékezz, ne felejts, mert akkor nincs tovább.♥"

hétfőn megbeszéltük a legjobb barátommal, hogy tegnap este feljön hozzám negyed kilenc körül.. sehol semmi. látszik mennyit érek neki..

ebben a pillanatban egy nagy nullának érzem magam. semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném. 5 perc.. mindenki azt mondja milyen kevés. de ha ma az én helyembe lettetek volna, megértenétek mennyit számít az az 5 perc..

néha megijedek a tudattól, hogy szeretem.. máskor a fellegekbe röpít. akkor most hogy van ez?

talán tudom. mindenért meg kell küzdeni. semmit sem kapsz csak úgy. az ijedség azért van, mert abban a pillanatban tisztán látom a következő lépcsőfokot, amire fel kell jutnom. a boldogság azért van, mert feljutottam. nekem most hatalmasat kell lépnem. vagy félek, vagy boldog vagyok.. mert olyan nincs, hogy nem sikerül. igenis sikerülni fog, csak éppen lehet, hogy nem akkor, mikorra eltervezem. lehet, hogy előbb lehet, hogy később. de olyan nincs, hogy nem sikerül.

ha jól tudom, a legjobb barátommal múlt hét szerdán találkoztunk utoljára. akkor lementem hozzá. de azóta direkt nem kerestem, megfogadtam, hogy olyan hétfőig nem megyek le hozzá. de beteg lettem, úgyhogy ha akartam se tudtam volna menni. de végtelenül rosszul esik, hogy mióta nem találkoztunk még a telefont sem emeli fel rám, hogy te szandi figyeljmár jól vagy kéne találkozni. de nem említem neki. hiszen összevesznénk.. és én azt nem bírnám ki mégegyszer.

talán a legjobb lenne feladni..

egyszerűbb volt minden, mikor még én is csak a sztárt láttam, sipítozó rajongó voltam..

szebb volt, mikor rájöttem, hogy máshogy néz rám, s én is kezdtem a másik oldalról látni a dolgot..

sokat tanultam az elmúlt hetekben.. többek között azt is, hogy amit én érzek, az kibír mindent. néha azt hiszem, hogy összetörtem, vége.. de aztán mindig újabb erőt ad.. nem tudom hogy csinálja.. néha szándékosan tör össze, de lehet, hogy ez csak egy próba, hogy kibírom-e. olyan jó lenne csak egyszer a fejébe látni, hogy vajon neki is megdobban a szíve és elszorul a torka ha találkozunk? hogy vajon abban a pillanatban ő is megállítaná az időt? hogy ő is karjaiba zárna? vajon eszébe jutok néha? ezekre csak ő maga tudja a választ.. de mikor találkozunk, egy részét velem is megosztja. bizsereg az egész testem, s valami azt súgja, hogy az övé is. mikor nem a közönségnek énekel, hanem nekem.. ez elmondhatatlan. és ha kívánhatnék egyetlen egyet, nem kérném, hogy jöjjünk össze meg semmi. csak egyetlen napot kérnék, amit ketten tölthetünk rohanás nélkül. és legfőképpen hírnév nélkül. s aztán ő visszatérne a koncertekhez, interjúkhoz, de mi mégis tudnánk, hogy megmozdult bennünk valami, s tennénk érte, hogy boldogok legyünk. ehhez mind csak az az egyetlen nap kéne..

"felőröl ez a harc, de cipelem a láncát. mindennap rohanás kezdi és fejezi be táncát. nem lennék már, ha te nem vigyáznál. kattan a zár és az ajtón túl vár esténként mindennap egy újabb meseország hazaérni hozzád. 1001 éjjel meséld el, hogy a lélekláng nem ég el. s veled, velem holnap új erővel kezdhetem. 1001 éjjel vigyél el, tölts el új reménnyel. mesélj, beszélj. hangod ébredésen túli álmot ígér. kitakarva ébreszt a másnap, hogy nem elég ahhoz e menedék, hogy színes képet lássak, ha szürkébb épp a kék ég. nem lennék már, ha te nem vigyáznál. kattan a zár és az ajtón túl vár esténként mindennap egy újabb meseország hazaérni hozzád. 1001 éjjel meséld el, hogy a lélekláng nem ég el. s veled, velem holnap új erővel kezdhetem. 1001 éjjel vigyél el, tölts el új reménnyel. mesélj, beszélj. hangod ébredésen túli álmot ígér."

/Bereczki Zoltán - 1001 éjjel/

azt hiszem, tudatosult bennem valami. hiába a félelmek, hiába a remények. egyszerűen az, amire azt hittem, hogy álom, az valójában az igazság. ő előbb figyelt fel rám, mint én ő rá. ő elsőre is a fényt látta bennem, míg én csak a csillogást, a hangot. de ahogy fokozatosan mindig kicsit közelebb engedett magához, már rájöttem: nekem ő a napfény az egemen és ő ragyogja be a szürke hétköznapokat. a hang, a csillogás már csak annyiban érdekel, hogy büszke vagyok rá. de a végtelen boldogságtól már csak egy lépés választ el, de ez egy hatalmas lépés. és ezt nem neki kell megtennie, vagy nem nekem. ezt együtt kell lépnünk. külön-külön kevesek lennénk elérni a célt, és ezt kell megmutatnom neki. szurkoljatok holnap nagyon. :)

sehogyse jó.=/

hogy mit érzek most? örömöt, félelmet, reményt, kételyeket. örülök, hogy szombaton újra találkozhatunk. félek, hogy a dolgok rosszul alakulnak. remélem, hogy jól alakulnak. és kétségbe vagyok esve, hiszen én odamennék sokkal korább valahova. de a barátnőm nem akar olyan korán jönni, pedig tudja, hogy milyen fontos ez nekem. csak az a baj, hogy mivel megbeszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük, ezért valahogy úgy kellene megbeszélnem vele, hogy ne sértődjön meg.=/

happy *-*

"tudom, valami csak most kezdődik el, ha itt vagy mellettem már semmi nem érdekel. ami a szívemben éghet, az valami új. amit nem éreztem még, egészen váratlan érzés, de csak a miénk. velem soha nem történt ilyen még. ami a lelkemben ébred, az valami új. csak erre vártam rég."

így érzem most magam.*-* holnap találkozok Vele. el nem tudom mondani, hogy milyen érzés ez. vagy ha legalább csak megpróbálnám, nem értené senki. ezt csak én értem és ő. talán ugyanúgy érez, mert hiszen valahol tudja, hogy holnap találkozunk. szurkoljon mindenki.*-*♥

úgy érzem minden percben, hogy belehalok, annyira szeretném újra látni, beszélgetni vele, látni a mosolyát, érezni az érintését, hallani a hangját. jó esetben pár nap és láthatom újra, de legfeljebb egy hét. mondanak róla valamit.. de hiába próbálom elhinni és megérteni egy hang ezt súgja a szívemben és a fejemben: hazugság. ez csak egy félrevezetés. ne hidd el, amíg nem hallod az ő szájából. mondta volna a múltkori beszélgetésnél, ami elég személyesre sikeredett.

hiszek ennek a gondolatnak, mert őszintén belátom: ez teljesen így van.

de te.. a barátnőmnek mondod magad, hetek óta azt hallgatom, hogy téged nem érdekel egy utolsó levél, amit oda adsz neki és vége, majd segítesz nekem. hogy lehettem ekkora barom, hogy el is hittem? bíztam benned, elmondtam mindent erre írsz neki egy ilyen levelet? mekkora szánalom vagy, úristen. de nem mondok inkább semmit neked. hiszen az érdekeimet nézem, a boldogságom. ha összeveszek veled, te árthatsz nekem, elmondhatsz neki bármit. ezért inkább játszom tovább a naívat, aki elhiszi neked az összes szavad. de azért ha véletlenül erre az oldalra tévedsz, tudd hogy átlátok rajtad.;)

Hihetetlen

egyszerűen nem tudom felfogni. nem vagyok képes felfogni, hogy pont én kellenék neki. persze nem lehetetlen. egyszerűen csak értelmetlen a számomra. talán pont azért mert én máshogy kezelem őt, mint mások? lehet. de én akkor sem tudom elhinni. ez olyan mintha az egyik pillanatról a másikra megszólalna a csengő. egy tök idegen ember azt mondja, hogy megnyerted a lottót. abban a pillanatban nem tudod felfogni, amíg nem látod a bizonyítékot. de mikor ott van előtted.. és bebizonyítja azt, amit addig nem tudtál elhinni.. megszűnik minden. ott és akkor megérted. de ha azt mondják, hogy várnod kell még, hogy megkaphasd.. boldogan hazamész, mosollyal az arcodon lefekszel aludni. másnap felkelsz még mindig mosolyogva és megint kételkedni kezdesz. de akkor már van egy bizonyítékod: az emlékek.♥

pár nap alatt hatalmas változás

kedden még padlón voltam.. bárki bármit mondott, nem érdekelt. csak sírtam és néztem magam elé, hogy miért ilyen kegyetlen a sors velem. aztán szerdán egy probléma megoldása következett. jó kedvem lett tőle, de még mindig ott volt az, hogy mi van ha mégse jön össze? és akkor megint itt maradok egyedül. aztán este történt valami egészen váratlan. a legjobb barátom bocsánatot kért tőlem. ettől jó lett az elmúlt két napom. aztán újra eszembe jutott, hogy a másik problémámat mi van ha nem tudom megoldani? és pénteken hazajött a nővérem és a barátnője. elmondták, hogy bármi van, megoldjuk együtt. és komolyan. megoldottuk, hogy az egyik legnagyobb lehetőségem kitudjam használni. Betty & Ani köszönöm szépen. :)♥

a világ legboldogabb embere. igen ez vagyok én most. :) a legjobb barátom újra mellettem van. jövőhét vasárnap megkapom azt a csodálatos lehetőséget, hogy találkozhatok Vele. nem is akármilyen körülmények között. ki kiabálnám a világnak, hogy igen őt szeretem. de semmi értelme se lenne. jó így, hogy én tudom és csendben megtartom. a látszat nem minden. a kép mögé kell látni. :)

igaz el kell követnem miatta egy hatalmas bűnt.. de nem tehetek mást. most még bánom, de utána már nem fogom. ;)

"Ez csak egy érzés csupán, száll velem a boldogság.
Felemel, majd elrepít. Harcra buzdít.

Ez csak egy érzés csupán, gyere és vigyázz rám.

Emlékezz, ne felejts, mert akkor nincs tovább." ♥

Kerek egész...

a sok szenvedés véget ért. a sors visszaadta nekem a testvérem, a legjobb barátom. kezd helyre jönni Vele kapcsolatban is minden. az életem jó irányba megy.. újra egésznek érzem magam.. :)

...

soha nem volt hozzám egyetlen rossz szavad sem.. még csak nem is néztél rám csúnyán. nem voltál bunkó, ha kérdeztelek válaszoltál. nem beszéltél a hátam mögött, nem is volt nagyon mit hiszen szinte nem is ismerjük egymást. nem ismerlek, mégis tiszta szívből gyűlöllek, mert elvetted tőlem azt az embert, aki a legtöbbet jelentette nekem. elvetetted a legjobb barátom, elszakítottad tőlem a testvérem. és ezek után még mindig nem haragudnék rád, mert hinném, hogy te vigyázol rá helyettem és nem engeded, hogy butaságot csináljon. de éppen ezért gyűlöllek.. elvetted tőlem, pedig én odafigyeltem rá, szerettem.. te meg viszed bele a hülyeségekbe, drogozol vele, nem érdekel igazából.. csak legyen valaki aki nyomul veled és akkor te most mekkora arc vagy.. ha egyszer.. ha csak egyszer elmondhatnám a szemedbe a véleményem... de nem tehetem, mert félek, hogy azt a csöppnyi esélyemet is eljátszom, ami talán még van.

Csoda

írtam múltkor, hogy van egy megérzésem. a megérzés bejött. holnap megyünk korcsolyázni.. és ma megtudtam, hogy Ő is ott lesz. azt az örömöt, amit most érzek csak könnyekben tudom kifejezni. remélem felejthetetlen napom lesz holnap..:)

Ancsi, Tilda, Szandi, Viki, Edi, Robi, Szilvi, Reni, Roxik, Brigik ügyesek legyetek ma.;) szurkolok.♥♥

MI :)

repkednem kéne a boldogságtól, de csak mosolygok csendben és nézek magam elé. azt is tudom, hogy miért. tegnap délután tudatosult bennem, hogy nem ő van és én vagyok. hanem mi vagyunk. az az elképesztő öröm, hogy rólunk beszél.. mikor behúztam magam mellé, mert jött egy kocsi s akkor mélyen a szemembe nézett. az arca pár centire volt az enyémtől. és a szája szélén mosoly húzódott. ez az igazi boldogság. látni, hogy csillog a szeme, hogy mosolyog, hogy boldog.. ennél nagyobb öröm nincs a világon. ezt a hatalmas örömöt már csak az fokozza, hogy ezt én váltottam ki belőle. és ha kívánhatnék egyetlen egyet, nem azt kívánnám, hogy legyünk gazdagok, vagy kapjak jobb jegyet matekból, vagy oldódjanak meg a konfliktusaim.. csak annyit kívánnék, hogy üljön itt mellettem és láthassam a mosolyt az arcán, csillogó szemekkel nézzen rám és fogja meg újra a kezem. és mint tudjuk senki sem tökéletes. még ő sem az. de én nem azért szeretem, mert tökéletes, hanem annak ellenére szeretem, hogy nem az.

megfogalmazni nem tudom, hogy mit érzek, de egy biztos: felemelően boldog vagyok. most mindenhez pozitívan állok hozzá, ha hívnak valahova, szó nélkül megyek. szerelmes dalokat hallgatok, miközben a mosolyt nem tudom letörölni az arcomról. és ezt a horoszkópom is megmondja.. :)

"Szinte szárnyalsz, pedig pihenni akartál a hétvégén. Felhőtlen jókedvedet semmi és senki nem tudja elrontani. Maradjon csak így! Élvezd, hogy minden sikerül és minden olyan, amilyennek szeretnéd. Jókedved mindenkire ráragad majd. Hétvégi tipp: Semmi miatt ne aggódj, most hagyd, hogy minden menjen a maga útján. Kár lenne bármibe is beleavatkozni."

ez most nagyon igaz rám.. :)♥

nem bírom már sokáig

hogy mit érzek most? őszintén szólva én sem tudom. talán szomorúságot? reményt? vagy a kettőt egyszerre. a szívem fáj, de valami meleget érzek a hasamba. ezt hívják úgy, hogy megérzés. hiába van az kilátóban, hogy a holnapom nem lesz jó, én úgy érzem, hogy mégis. ma nagyon nehéz napom volt. ezek után megérdemlek egy kis boldogságot. vagy tévedek? csak remélni tudom, hogy a megérzésem nem csak megérzés marad. =)

mikor először néztem bele a szemébe, idegen tekintetet láttam. másodjára ott volt a felismerés. harmadjára a szikra. azóta, ha belenézek a szemébe örömöt és ragyogást látok. és olyankor elgondolkozok, hogy ezt komolyan én váltottam ki. és nem számít már, amit szavakba akartam foglalni. elég belenézni a szemébe úgy igazán őszintén. és megérti. elég egy apró mosoly a száj szélén, hogy szavak ne kelljenek. abból a mosolyból mi tudjuk, hogy feleslegesek a szavak, csak mi létezünk.

még meg sem tettem, máris megbántam. hazudnom kell egy nagyon közelálló embernek. soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyenre. választanom kell egy barátnőm és Ő közte. de Őt választom. és már csak ezért is szégyellem magam, de ráadásul még hazudnom is kell. komolyan ennyire önző lennék? de nem. mert tudom, ha a barátnőm lenne ilyen helyzetben, nem engem választana. és nem lesz még egyszer ilyen alkalmam. ma lett volna, de elrontották. romokban hevertem, de megtudtam, hogy pénteken is lesz. és a nővérem segít kivitelezni.:)♥

minden percben legszívesebben vele lennék. ha ez nem lehetséges, akkor mindig csak róla beszélnék. de nem untathatok mást ezzel, ezért csak annyit tehetek, hogy a nap minden pillanatában rá gondolok. reménykedem, hogyha újra találkozunk, már nem csak úgy válunk el egymástól, mint két ismerős. hanem mint két közelálló ismerős, és nem mutatjuk, de titokban mindketten a másikra vágyunk. s remélem, hogy idővel nem csak vágy lesz, hanem megírhatjuk egymásnak sms-be, hogy hiányzol életem. azt hiszem, ezt hívják szerelemnek vagy nagyon erős vonzalomnak.♥

Soha nem képzeltem volna, hogy átélem, amit a filmekben látunk. Megértettem, miért képesek feladni mindenüket, áldozatokat hozni.. mert ezeket most mind megtenném. Megtenném Érte, ha szükséges volna, ha ez lenne a megoldás, ha utána boldogok lehetnénk. De nem tudom még, hogy nekem milyen áldozatot kell hoznom.. ha megtudom és úgy érzem, hogy meg kell tennem, akkor megteszem.. Na majd holnap írok.. mert ma este történni fog valami.. puszi.(K)