" Tűzforró vágy, kínzó és lágy... "

Mikor nem lát senki.. sírok. Távolról figyelem az Ő kis életét. Közelebb nem engedhetem magam, mert boldog. És én lennék az utolsó ember, aki elrontaná a boldogságát. Még akkor is, ha tudom, hogy másképp talán boldogabb lenne. De nem lehet.. Nem kockáztathatok.. Úgyis az lesz, aminek lennie kell.. Megpróbáltam elfelejteni. Tanúk is vannak rá. De nem ment.. Büszkén fel merem vállalni, hogy nem vagyok még túl rajta. És amíg nem hozza úgy a sors, nem is akarok. Mert fáj.. de ugyanakkor a legszebb érzés, mikor úgy hülyülünk, mint akkor.. Mikor együtt visszaemlékszünk a közös múltunkra.. És várjuk, hogy ismét úgy legyen. Talán úgy lesz.. Talán nem.. Mindenki olyan könnyedén mondja, hogy lépjek rajta túl. Olyan könnyű mondani.. Lépjen valaki a helyembe, és lépjen túl rajta. És utána engedjen vissza, hogy fájdalom nélkül éljek tovább.. Aki ezt megteszi, annak gratulálok. Nem tudom miért, de nem tudom Őt elfelejteni.. Akár tetszik az embereknek, akár nem..