Pánikroham.. Ez hogy lehet? Azt hiszem, tudom.. Egyedük érzem magam.. Minden nap várom a percet, mikor újra láthatom Őt. Hogy boldog lehessek Vele. De vajon mikor jön el ez a pillanat? Tudom, őrültség.. De érzem, hogy egyre közeledik. És nem keverem a megérzést a vággyal. Mindig is itt volt bennem ez a megérzés, és mostanában erősödött fel.. Ami azt jelent, hogy talán minden perccel közelebb kerülök a boldogsághoz. Hosszú út volt.. és nem kevés van még hátra. De a nagyját, azt hiszem, már végigjártam. Az igaz szerelem útja tele van megpróbáltatásokkal, szenvedéssel, boldogsággal. Mind csak azért vannak, hogy teszteljenek, mennyire szereted az illetőt. Én csukott szemmel is végig mennék az úton.. Bármit, bármikor, bárhogyan. A végszó mindig az enyém lesz, míg el nem érem a célom. S mindig csak ennyi: Nem, nem adom fel!