Olvasva a régi beszélgetéseket, amelyek alig múltak el.. Minden egyes szó mélyebbre szúr a szívemben. Felszakadtak a sebek, könnyeim patakban folynak. Homályosan látok a szememben lévő könnycsepptől. De mikor legördül, kitisztul a világ, s rájövök, hogy másokat mit sem érdekel a szenvedésem. Éppen ezért csak a négy fal között üvöltve próbálom elviselni a fájdalmat. Úgy érzem, hogy idetartozik pár idézet a New Moon-ból. :)
"Ugyanakkor mégis boldog voltam. A fájdalom emlékeztetett arra, hogy létezett. Hogy tényleg létezett..."
"El tudtam viselni. Túléltem. Nem mintha a fájdalom gyöngült volna az idők folyamán, hanem mintha én erősödtem volna hozzá, hogy el tudjam viselni."
"Megtiltottam magamnak az emlékezést, de rettegtem a felejtéstől."
"A szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése