Fáj. Fáj és nem tudok vele mit kezdeni, mert senki sem tehet róla. Én tudom, hogy maradt volna a kedvemért.. Láttam rajta, hogy örült nekem. De nem maradhatott.. Hívta a kötelessége. Csak azt nem értem, hogy miért mindig ilyen kevés idő jut nekünk? Mi rosszat követtem el, hogy ennyit kell szenvednem?! Ő az, akiért mindent megtennék. És.. a sors mégis vele büntet. Bármi mást jobban elviselnék. Néha csak megfognám ezt az érzést és elzárnám egy fiókba, hogy ne fájjon. Olykor elővenném és emlékeznék, hogy szeretem. De.. minden percben olyan érzésem van, hogy belehalok, annyira szeretem.