" Nélküled a csend kísér... "

Megtudván, hogy szereti azt a lányt.. összeomlottam végleg. Sőt.. nem is összeomlásnak nevezném, inkább gyengeségnek. Hiszen én akárhányszor összeomlottam, mindig felálltam utána. De most már nem fog menni. Minden egyes porcikámban érzem, hogy teljesen a padlóra lettem küldve. Nem mondom, hogy feladtam.. hiszen a győztesek soha nem adják fel. De én már győztem.. Nekem mindennél többet jelent az, hogyha boldog, még akkor is ha nem velem. Hiszen.. Őt jobban szeretem, mint saját magam.. Így hát nem leszek önző, nekem bárhogy jó, ha neki is. Még akkor is, ha titkon fáj.. Egy utolsó könnycsepp még legördült. Magába foglalva az elmúlt pár hónapot. Abban az egy könnycseppben volt minden. A szerelem, a boldogság, a fájdalom. Nekem el kell innen mennem, ez már nem az én harcterem. Nem ismerem azt a lányt.. De remélem, hogy nagyon fogja Őt szeretni, és vigyázni fog rá. Ha nem, akkor hülye, hogy egy ilyen kincset nem becsül meg. Ha pedig bántaná... Azt nem úszná meg. Mert bár távol vagyunk, egy része mindig bennem fog élni. (U)