Szomorúnak kéne lennem.. és mégsem vagyok az. Hiszen.. gondolt rám.. és üzent nekem. Azt nem értem, hogy miért kell ennyit szenvednem?! Ha biztosan tudnám, hogy attól még lehetek Vele boldog, örömmel fogadnám az újabbnál újabb fájdalmakat.. megérné. De így, hogy semmi sem biztos, nagyon nehéz. Egyedül csak megérzésem van.. Ez adja az erőt.. Hogy miért? Mert a megérzéseim rendszerint valóra válnak.. akár rosszak, akár jók. Hiszem, hogy ez a megérzésem is valóra válhat. Ilyen erős szerelmet nem érezhet senki. De.. miért próbálok itt magyarázkodni? Senki sem érti ezt meg, csak is egyetlen ember. De vele nem itt kommunikálok. Ő átment ezen az egészen, és próbál mindig lelket önteni belém. Rengeteget szenvedtem már, de felkészít, hogy ez még csak töredék része, hogy mit kaphatok az Ő életmódja miatt. De azokat boldogan elviselném, mert tudnám, hogy Ő ott van mellettem, félt, óv és vigyáz rám.. és ami a legfontosabb: szeret.. Mondják sokszor, hogy a férfiak mind egyformák és a melegeken kívül csak 1-2% kivétel van. Nem hittem a kivételekben. De most már hiszek.. Ő az. Ő más.. Ő képes volt úgy rabul ejteni a szívem, ahogy senki.. és senki nem is fogja. És.. ami ennél is nagyobb szó, saját hibájából még soha nem törte össze. Ezért nem tudok rá haragudni.. Tudom, hogy a kötelessége a legfontosabb dolog most az életében. És ha a kötelesség hívja és látom rajta, hogy tényleg sajnálja, lehetetlen haragudni rá..