Néha gyűlölöm ezt az érzést.. annyira gyötrően erős és olyan tehetetlen és gyenge vagyok vele szemben. Nem tudok neki megálljt parancsolni, nem tudom miképpen kezeljem. Nem tudok semmit se tenni, hogy örüljön és ne szeressen ilyen "gyötrően".. Pedig a szerelem a legszebb dolog a világon, ezt nem vitatom. Emlékszem, milyen boldog és nyugodt voltam, mikor eltölthettem Vele azt a két és fél órát.. Annál gyönyörűbb érzés aligha van. De a szerelem egyben a legborzasztóbb is. Mikor úgy tartja kedve, fájdalmat okoz.. rémálmokkal gyötör. Ha akarja, szép álmokat ad, hogy aztán fájjon, amiért fel kellett belőlük ébrednem. Mindig csak egy keveset ad a boldogságból.. Miért van ez így? Semmi mást nem kérnék Rajta kívül.. mindent feláldoznék érte. Ez nem elég az életnek? Ezt nem lehet bátorságnak és igaz szerelemnek hívni..? Vagy talán.. az a bűnöm, hogy túlságosan szeretem.. Megpróbálok mindig felállni, mindig új utat keresni hozzá. Néha sikerül, néha nem.. De remélem, hogy egyszer a célig is elérek..