" Szorosan ölelj, hogy fájjon úgy, mint semmi más "

Nem tudom elhinni, hogy ez lenne az igazi énje. Ő nem lehet ilyen.. Ennyire mély benyomást nem tehettem rajta, hogy így megváltozott? Vagy.. az a másik rontja el így? Fogalmam sincs. De minden nap jól érzem magam, de csak is úgy, hogy rá gondolok. Ez már a részemmé vált, így boldog egy napom. S mikor hazajövök, újra egyedül vagyok, eluralkodik rajtam a fájdalom. Nem akarok sírni, de hirtelen rám tör a fájdalom, és igazából nem is azért sírok, mert fáj. Már kibírnám sírás nélkül. Azért sírok, mert tudom, hogy megtettem minden tőlem telhetőt, de nem ért semmit. És mást már tényleg nem tehetek. Igazából ezért sírok, mert annyira tehetetlen vagyok, hogy már csak ennyi megy. Azt hiszem, jobb ha belátom.. : el kell Őt felejtenem. De nem akarom, mert annyira boldog voltam vele, és olyan tökéletes volt minden, mint egy tündérmesében. Nem, ennek nem lehet vége..