Már az sem érdekel, hogy miért tette ezt. Már csak annyit kérek az élettől, hogy adja vissza Őt nekem. Bár tudom, sosem volt teljesen az enyém. De valamennyire mégis. És.. ha visszamehetnék az időben, elmondanám neki a nézőpontom, az érzéseim. Tudom, hogy nem itt tartanánk.. Nem az én hibám, és mégis magamat okolom.. Ilyet sosem tettem még senki miatt. És.. nem értem, hogy mindössze két nap elegendő volt ahhoz, hogy folyton szomorú számokat hallgassak, hogy kizárjam a külvilágot, hogy magamba forduljak? Úgy látszik igen.. De vajon meddig tart, amíg túl leszek ezen az egészen? :/
"Mi az, ami amitől több, mint én? Mi az, ami Neked úgy fájt? Ki az, akiben most bízol, és miért hittem mást? Hova fogy a levegő, hol lesz még? Hol az, aki szívemig száll? Kire hagyom ezt a titkot, most miért éppen más? Lelkem miért bíztam Rád, ha más ölel át?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése