Nagyon nehezen bírom már.. úgy érzem, hogy két lehetőségem van ebben a pillanatban:

- kitartok az érzelmeim mellett és szomorú vagyok, vagy

- boldogan nevetgélek mindennap, viszont a legerősebb érzést eldobom..

Az utóbbira képtelen lennék.

Túlságosan szeretem Őt és túl sokat szenvedtem / szenvedek ahhoz, hogy feladjam.. Minden kudarc után gyengébb lettem. Mostanában már a boldog pillanatok után is csak sírni tudtam.. Hogy miért? Mert mindennél jobban szeretem és még nem jött el az a pillanat, hogy hozzábújhassak és biztonságban érezzem magam; hogy ne gondoljam úgy, hogy egyedül vagyok és csak magamra számíthatok.. De hiszem, tudom, hogy eljön ez a pillanat..