" Nincs remény, és ő sincs már... "

Rájöttem, hogy szép dolog Vele álmodni.. Boldog vagyok olyankor. De semmi értelme nincs már. Nincs már mellettem, nem kíván nekem jó éjszakát, nem vigyáz rám, nem simogat már meg és nem néz rám úgy. Mert ezeket más valaki kapja Tőle. Csak nem értem, hogy miért. Nekem a Vele eltöltött idő olyan volt, mint egy álom. De fel kellett ébrednem. S mind a mai napig szeretnék visszamenni ebbe a véget nem érő álomba. Mikor a táborból hazament.. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Akkor még alig ismertem.. De tudtam, hogy Ő az én hercegem. És talán ez egy tündérmese, ahol most éppen a szakadékban vagyunk, mert az a rész következik. S talán a végén minden jó lesz. És megint csak a kedvenc idézetemet hozhatom: "Mindennek jó a vége, ha nem jó, még nincs vége." Ez most egyáltalán nem jó.. Ami azt jelenti, hogy még vége sincs.. :)

" Csak a szívem őrzi, vár és vár... "

Mikor valaki a neved mondja, megborzongok. Átjár a bizsergés, az irántad érzett szerelem.. és a fájdalom. Mikor kilépek az iskola kapuin, az az első dolgom, hogy körül nézek, hátha ott vagy.. Mikor valami olyan dolgot csinálok, amiről a Veled eltöltött idő jut eszembe, könnycseppek szúrják a szemem. Minden este úgy fekszem le, hogy a holnap majd jobb lesz. Minden reggel úgy kelek fel, hogy talán majd ma összefutunk.. De mindig csalódnom kell. Soha nem hittem a csodákban.. De miattad hiszek.. Hogy hátha valami csoda folytán rájössz, hogy valami erős kötelék köt hozzám. De ehhez nem is kell csoda.. Hiszen tudom, hogy érzed. És talán ezért nem merünk beszélni.. Mert a tiltott dolog a legszebb...

" Csak szoríts, bújj közel még egyszer... "

Tudod.. még most is könnycseppek homályosítják el a világot.. Emlékeink még mindig fájnak. De egy valami vigasztal.. Közös emlékek. Nem a tieid, és nem az enyémek. A MIENK.
Minden percben felteszem a kérdést: miért nem tudlak elfelejteni? Elfogadtam, hogy boldog vagy, de még mindig szeretlek. Talán a szívem kitartó, mert tudja, hogy lesz ez még máshogy? Vagy pedig túlságosan buta és naiv? Nem tudom.. De tudod Te vagy az az ember, akiért nem sajnálom a könnyeim. Hiszen.. ezek az apró vízcseppek a bizonyítékok arra, hogy mit jelentesz nekem.. És hogy egykor én mit jelentettem Neked.. Hogy 'MI' voltunk.

" Én hagylak menni... "

Milyen jó is volt a tegnapi nap, amikor nem gondoltam Ő rá. De rájöttem valamire. Most jutottam el oda, hogy végleg belefáradtam. Ha ennyire menni akar, menjen. Eszébe jutok én még anélkül is, hogy itt kiteszem szívem, lelkem érte. Persze.. szeretem. De ez nem fog most már befolyásolni és harcra késztetni. Ez már régen kevés.. Tudom, hogy idő kérdése, és ő fog engem megkeresni. És Ő az, akinek soha nem lesz késő. Nem lesz késő, de én nem fogom többé keresni..

" S mennyi érzés, ami itt maradt... "

Ez nem csupán szerelem.. Ez több. Valami nagyon erős kötelék fűz minket egymáshoz.. És tudom, hogy ezt Ő is érzi. De mi ez? És.. ha így kötődünk, miért nem lehetünk boldogok együtt? Talán ő az.. De akkor is éreznie kell, hogy valami köti hozzám. Nevezhetjük talán emléknek, talán igazi, őszinte érzelmeknek.. Nem tudom. De mikor elhatároznám, hogy túllépek, és talán még sikeres is lenne.. Valahogy mindig az utamban áll. Vagy a valóságban, vagy az álmaimban ébreszt rá, hogy én Őt szeretem, és ezen nem lehet két perc alatt túllépni.. De.. Miért?!

" Tied a szívem, én Neked ígérem... "

Próbáltam a szívem helyett az eszemre hallgatni.. Egy pár napig ment is.. De az érzelmek olyan akaratosan törtek felszínre, hogy mindenkiben Őt keresem.. Igazából ezt az állapotot mondhatjuk se veled, se nélküled állapotnak.. Ha beszélünk, fáj, hogy nem az enyém.. Ha meg nem, akkor hiányzik. Azért úgy érzem, hogy az első verzió még mindig jobb.. De igazából sehogy sem "jó".. Annyira szeretném, ha máshogy lenne, ha tudnám, hogy a holnap szebb lesz Vele.. De nem. A valóság ennél sokkal szörnyűbb és fájóbb. Éjszakánként csak azt a pár órát kaptam, hogy vele lehessek az álmok világában. De nekem nem pár óra kell illúzióként.. Én egy életet akarok Vele valóságként..

" Csak Neked mondhatom, hogy Szeretlek... "

Hazudni úgy, hogy belül széttép a fájdalom.. Mosolyogni azon, hogy megint sírok.. Megpróbálni átlendülni a fájóbbnál fájóbb sebeken.. mindezt persze sikertelenül. De legalább tudom.. Egyáltalán nem úgy van, ahogy én gondoltam. Egy csöppnyit sem távolodtam még el Tőle. Csak eltemettem az érzést, hogy ne érezzem és ne fájjon. De most.. hogy erről beszélünk.. háromszor annyira fáj, mint eddig.. Főleg, hogy tudom mit érzett. Könyörgöm: öljön meg valaki, én nem tudom elviselni ezt a fájdalmat!!!

" Minek a hátszél, ha nagy a jéghegy...? "

Megértettem, hogy miért is mondják: mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellensége.

Nagyon jól esik, hogy van valaki, aki kedves velem, aki megsimogat, aki udvarol. De a két bökkenőből most csak az egyikről írnék.. Nem hevertem még ki Őt.. Nem tudom, hogy egyből bele tudnék-e vágni mással, másba. Nem bírnám ki, ha még egyszer ekkorát kéne csalódnom valakiben. És nem is nagyon arról van szó, hogy nem tudnék bízni valakiben, mert erős vagyok. Az a baj, hogy saját magamban nem tudok megbízni...

Rájöttél, hogy elveszítettél? Gratulálok, sok idő kellett hozzá. Csak tudod.. Nem utólag kéne küzdeni értem, nem kellett volna elengedni.. És bár.. ezt gondolom, de ha ugyanabban a helyzetben lennénk, mint akkor.. Megadnám magam. De nem vagyunk úgy, és nem tudom, hogy leszünk-e. Jól esik, hogy érdeklődsz irántam.. Még én sem tudom, de lehet, hogy elkéstél...

" Te vagy, aki kell, rád vágyom... "

Sírok.. De most a boldogságtól. Nem akarok elszólni semmit, ezért most csak ennyit írok.(: De. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. :DD

" Búcsúzz el, mindig szép emlék leszel... "

Boldog.. Legalább Ő az.. Ha valaki, én nem lennék képes ártani a boldogságának.. Még akkor sem, ha nem mellettem találta meg. Vagyis.. ez így nem igaz. Mert mellettem is megtalálhatta volna, sőt meg is találta.. De annyira pitiáner dolog állt kettőnk közé, hogy én még mindig nem dolgoztam fel. Kiöl belőlem mindent az a fájdalom, amit most érzek. Végig söpör rajtam, és maga alá taszít. Végleg megöl. Csak azt nem értem.. Miért nem kaphattam meg azt a búcsút, amit megérdemeltem volna? Ha már ilyen apróság miatt hátat fordított nekem.. És mindennek ellenére még mindig nem tudom utálni. Egyszerűen csak fáj.. És ennyi. Ez a végső fájdalom. Az, amire mindig emlékezni fogok. Eddig csak egyetlen egy ilyen volt.. Mikor megtudtam, hogy van valakije.. Tisztán emlékszem.. Akkor, abban a pillanatban életemben először azt kívántam: öljön meg valaki! Ordítanom kellett, annyira fájt. Ez most más, de nem gyengébb.. Most nem kiabálok, és nem is sírok. Csak mosolyogva mondom: "Én mindig emlékezni fogok Rád, és ha visszajössz, én itt leszek! Ha mindenki ellened fordul, ha az egész világ csak bántani akar, én akkor is mosollyal várlak, hogy elmondhassam mennyire szeretlek és rám mindig számíthatsz!" Ezek lennének hozzád az utolsó szavaim, mielőtt végleg elmész. Bár tudom, ezeket soha nem mondhatom el Neked, mert nem figyelsz már rám.. De tudd.. Szeretlek! :)