" Egy ártatlan szikra, mi mindent porig éget... "

Egyedül, elveszve. Én felejteni akartam, magamtól. De mégis tudni, hogy van egy fészek, ahová visszarepülhetek, ha nem tudok kiigazodni a nagyvilágban egyedül. Mikor megtettem volna az első szárnyalásokat, azt a fészket lerombolták. Nem számított, mert így még jobban vártam az ismeretlent, az újat. De mikor már az is egyre távolodott, kezdtem megijedni. Mit tegyek most? Hogyan tovább? Nem tudom, mi a helyes út. Nem tudom, hogy mit tegyek, hogy ne fájjon semmi sem. Se a régi, se az új elvesztése. Egyedül nem tudok felállni. Most végleg elbuktam.. Én, aki annyira erős, és kitartó voltam.. Én, akinek mindig volt egy szikrányi reménye.. Én, aki mindig bízott önmagában.. Én, aki mindig felálltam a földről, most elestem. Végleg..

Senki sem siratott még meg pusztán pár szavával. Neki sikerült.. Tegnap este nem tudtam abbahagyni a sírást, annyira megható és aranyos volt. :)

Na emberek. Egy hétig ismét pápá. Rettegj Balaton, jövök! :D Remélem azért jobb időnk lesz.. :/

(K)♥

Most.. komolyan 3napot kaptam? Ennél szebbnek még sosem láttam a világot.. És.. talán képes lettem volna elrontani? Vagy van ésszerű magyarázat, hogy miért nem írt vissza, mikor látnia kellett az üzenetet? Talán a hülye facebook el se küldte neki? Nem tudom.. De én Őt nem akarom elengedni. Soha senki nem értett meg ennyire, soha senki nem nézett így rám. Senki nem érintett még így meg, senki sem suttogott még így a fülembe. Senki miatt nem voltam hajlandó elfelejteni Tomit.. Miatta önkéntesen rohantam a feledés irányába, csak hogy vele lehessek. Ha.. ha ezt elrontottam, soha nem bocsátok meg magamnak..

"Ne kérdezd, honnan jöttem. Ne kérd, hogy változz értem. Ne mondd, hogy voltál másé. Nincs múlt, csak légy a máé."

Én.. tényleg nem kérek mást. Csak légy mellettem, fogd a kezem, vigyázz rám. Esténként adj egy jó éjt puszit, napközben heves csókokat. Nem kérek ajándékot, elég őszintén: szeretlek. Nem kérem, hogy vigyél el puccos helyekre, veled bármilyen hely szép lenne. Nem kérem, hogy beszélj a múltadról, tudom, hogy fájdalmas; csak nézz a jövőbe velem. Nem kérem, hogy a közösségi oldalon lévő tagságod arról szóljon, hogy mennyire imádsz, elég ha néha felhívsz csak úgy. Nem kérem, hogy utáld, akivel problémám van, csak csendben hallgass és érts meg, ahogyan ezt már megtetted. Nem kérem, hogy fogadd el az előző szerelmem, felejtesd el velem.. Tudom, hogy menni fog, már el is kezdted.. Nem kérek semmi mást, csak Téged... Tudom, hogy veled lenne a legjobb. Én.. életemben nem éreztem magam olyan boldognak, mint abban a két napban.. Pedig akkor még alig ismertük egymást..

Na hát sziasztok emberek.! Régen írtam, ugyanis táborban voltam. Nagyon jó volt, annyit nevettem, mint még soha. Nagyon jó volt a társaság, a hangulat. Egy emberre igaz, hogy haragszom.. Ő nem más, mint a "legjobb barátnőm.." A szerelem sokkal fontosabb lett neki, mint a barátságunk és ha hozzám szólt, akkor is flegmán. Viszont.. megismertem valakit. Nagyon mély nyomot hagyott bennem, és rájöttem valamire.. Ő az, aki miatt képes lennék, sőt SZERETNÉM elfelejteni azt a bizonyos másik személyt. Mert pár óra alatt már más szemmel láttam Miatta ezt a félévet.. Igaz, csak az utóbbi két napban kattantunk egymásra, de nekem ez is tökéletesen jó volt. Bármit mondtam neki, Ő megértette és megnyugtatott. Semmi problémánk nem lenne, ha... kisebb volna a korkülönbség.. Így hát nem tudom mit tegyek.. :/

Annyi mindent megtettem már. Annyi ideig küzdöttem.. Sok emberben csalódtam.. Sok mindent tanultam, sok mindent csak kikövetkeztetéssel tudtam meg és oldottam meg.. Gyönyörű napokat éltem át, voltam nagyon boldog. De voltak éjszakák, mikor némán üvöltöttem magamban, és könnyeimmel áztattam a kispárnát. Azt mondom, megérte. De most felteszem a kérdést: ezután is megéri? Megéri feláldozni a nyaralásom, a szórakozásom azért, hogy azon gondolkozzam mit és hogy csináljak? Ha az eszemre hallgatnék, feladnám az egészet. De az a baj, hogy túl nőtt rajtam a szerelem és nem tudom megfékezni. Adja az ötleteket, belevisz a cselekedetekbe, aztán magamra hagy, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. De mégis emlékeztet, hogy mint mindennek, ennek is meg van a maga oka, és eljön majd az idő, mikor mosolyogva fogom azt mondani, hogy "ÉG VELED". Viszont ez nem most lesz...