hiába voltunk ott annyian.. mikor azt énekelte "you raise me up" rám nézett és megfogta a kezem.. hiába volt akkora tömeg, az a két másodperc csak a miénk volt.. nem mosolygott.. talán komolyan gondolta..

mikor feladnám, mindig eszembe jut a mosolya, a két gyönyörű kék szeme, a hangja, az illata, hogy velem más.. és nem megy. valami hangocska a fejemben azt súgja, hogy nem hiába látom magam előtt ezeket a dolgokat. küzdenem kell. de olyan szúrásokat kapok a szívembe.. erről az egyről nem akarok senkinek se beszélni. sokan nem értenek meg, hogy miért sírok, ha valami rosszul történik.. azok az emberek nem voltak még igazán szerelmesek.

"ez csak egy érzés csupán, száll velem a boldogság. felemel, majd elrepít, harcra buzdít. ez csak egy érzés csupán, gyere és vigyázz rám. emlékezz, ne felejts, mert akkor nincs tovább.♥"

hétfőn megbeszéltük a legjobb barátommal, hogy tegnap este feljön hozzám negyed kilenc körül.. sehol semmi. látszik mennyit érek neki..

ebben a pillanatban egy nagy nullának érzem magam. semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném. 5 perc.. mindenki azt mondja milyen kevés. de ha ma az én helyembe lettetek volna, megértenétek mennyit számít az az 5 perc..

néha megijedek a tudattól, hogy szeretem.. máskor a fellegekbe röpít. akkor most hogy van ez?

talán tudom. mindenért meg kell küzdeni. semmit sem kapsz csak úgy. az ijedség azért van, mert abban a pillanatban tisztán látom a következő lépcsőfokot, amire fel kell jutnom. a boldogság azért van, mert feljutottam. nekem most hatalmasat kell lépnem. vagy félek, vagy boldog vagyok.. mert olyan nincs, hogy nem sikerül. igenis sikerülni fog, csak éppen lehet, hogy nem akkor, mikorra eltervezem. lehet, hogy előbb lehet, hogy később. de olyan nincs, hogy nem sikerül.

ha jól tudom, a legjobb barátommal múlt hét szerdán találkoztunk utoljára. akkor lementem hozzá. de azóta direkt nem kerestem, megfogadtam, hogy olyan hétfőig nem megyek le hozzá. de beteg lettem, úgyhogy ha akartam se tudtam volna menni. de végtelenül rosszul esik, hogy mióta nem találkoztunk még a telefont sem emeli fel rám, hogy te szandi figyeljmár jól vagy kéne találkozni. de nem említem neki. hiszen összevesznénk.. és én azt nem bírnám ki mégegyszer.

talán a legjobb lenne feladni..

egyszerűbb volt minden, mikor még én is csak a sztárt láttam, sipítozó rajongó voltam..

szebb volt, mikor rájöttem, hogy máshogy néz rám, s én is kezdtem a másik oldalról látni a dolgot..

sokat tanultam az elmúlt hetekben.. többek között azt is, hogy amit én érzek, az kibír mindent. néha azt hiszem, hogy összetörtem, vége.. de aztán mindig újabb erőt ad.. nem tudom hogy csinálja.. néha szándékosan tör össze, de lehet, hogy ez csak egy próba, hogy kibírom-e. olyan jó lenne csak egyszer a fejébe látni, hogy vajon neki is megdobban a szíve és elszorul a torka ha találkozunk? hogy vajon abban a pillanatban ő is megállítaná az időt? hogy ő is karjaiba zárna? vajon eszébe jutok néha? ezekre csak ő maga tudja a választ.. de mikor találkozunk, egy részét velem is megosztja. bizsereg az egész testem, s valami azt súgja, hogy az övé is. mikor nem a közönségnek énekel, hanem nekem.. ez elmondhatatlan. és ha kívánhatnék egyetlen egyet, nem kérném, hogy jöjjünk össze meg semmi. csak egyetlen napot kérnék, amit ketten tölthetünk rohanás nélkül. és legfőképpen hírnév nélkül. s aztán ő visszatérne a koncertekhez, interjúkhoz, de mi mégis tudnánk, hogy megmozdult bennünk valami, s tennénk érte, hogy boldogok legyünk. ehhez mind csak az az egyetlen nap kéne..

"felőröl ez a harc, de cipelem a láncát. mindennap rohanás kezdi és fejezi be táncát. nem lennék már, ha te nem vigyáznál. kattan a zár és az ajtón túl vár esténként mindennap egy újabb meseország hazaérni hozzád. 1001 éjjel meséld el, hogy a lélekláng nem ég el. s veled, velem holnap új erővel kezdhetem. 1001 éjjel vigyél el, tölts el új reménnyel. mesélj, beszélj. hangod ébredésen túli álmot ígér. kitakarva ébreszt a másnap, hogy nem elég ahhoz e menedék, hogy színes képet lássak, ha szürkébb épp a kék ég. nem lennék már, ha te nem vigyáznál. kattan a zár és az ajtón túl vár esténként mindennap egy újabb meseország hazaérni hozzád. 1001 éjjel meséld el, hogy a lélekláng nem ég el. s veled, velem holnap új erővel kezdhetem. 1001 éjjel vigyél el, tölts el új reménnyel. mesélj, beszélj. hangod ébredésen túli álmot ígér."

/Bereczki Zoltán - 1001 éjjel/

azt hiszem, tudatosult bennem valami. hiába a félelmek, hiába a remények. egyszerűen az, amire azt hittem, hogy álom, az valójában az igazság. ő előbb figyelt fel rám, mint én ő rá. ő elsőre is a fényt látta bennem, míg én csak a csillogást, a hangot. de ahogy fokozatosan mindig kicsit közelebb engedett magához, már rájöttem: nekem ő a napfény az egemen és ő ragyogja be a szürke hétköznapokat. a hang, a csillogás már csak annyiban érdekel, hogy büszke vagyok rá. de a végtelen boldogságtól már csak egy lépés választ el, de ez egy hatalmas lépés. és ezt nem neki kell megtennie, vagy nem nekem. ezt együtt kell lépnünk. külön-külön kevesek lennénk elérni a célt, és ezt kell megmutatnom neki. szurkoljatok holnap nagyon. :)

sehogyse jó.=/

hogy mit érzek most? örömöt, félelmet, reményt, kételyeket. örülök, hogy szombaton újra találkozhatunk. félek, hogy a dolgok rosszul alakulnak. remélem, hogy jól alakulnak. és kétségbe vagyok esve, hiszen én odamennék sokkal korább valahova. de a barátnőm nem akar olyan korán jönni, pedig tudja, hogy milyen fontos ez nekem. csak az a baj, hogy mivel megbeszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük, ezért valahogy úgy kellene megbeszélnem vele, hogy ne sértődjön meg.=/

happy *-*

"tudom, valami csak most kezdődik el, ha itt vagy mellettem már semmi nem érdekel. ami a szívemben éghet, az valami új. amit nem éreztem még, egészen váratlan érzés, de csak a miénk. velem soha nem történt ilyen még. ami a lelkemben ébred, az valami új. csak erre vártam rég."

így érzem most magam.*-* holnap találkozok Vele. el nem tudom mondani, hogy milyen érzés ez. vagy ha legalább csak megpróbálnám, nem értené senki. ezt csak én értem és ő. talán ugyanúgy érez, mert hiszen valahol tudja, hogy holnap találkozunk. szurkoljon mindenki.*-*♥

úgy érzem minden percben, hogy belehalok, annyira szeretném újra látni, beszélgetni vele, látni a mosolyát, érezni az érintését, hallani a hangját. jó esetben pár nap és láthatom újra, de legfeljebb egy hét. mondanak róla valamit.. de hiába próbálom elhinni és megérteni egy hang ezt súgja a szívemben és a fejemben: hazugság. ez csak egy félrevezetés. ne hidd el, amíg nem hallod az ő szájából. mondta volna a múltkori beszélgetésnél, ami elég személyesre sikeredett.

hiszek ennek a gondolatnak, mert őszintén belátom: ez teljesen így van.

de te.. a barátnőmnek mondod magad, hetek óta azt hallgatom, hogy téged nem érdekel egy utolsó levél, amit oda adsz neki és vége, majd segítesz nekem. hogy lehettem ekkora barom, hogy el is hittem? bíztam benned, elmondtam mindent erre írsz neki egy ilyen levelet? mekkora szánalom vagy, úristen. de nem mondok inkább semmit neked. hiszen az érdekeimet nézem, a boldogságom. ha összeveszek veled, te árthatsz nekem, elmondhatsz neki bármit. ezért inkább játszom tovább a naívat, aki elhiszi neked az összes szavad. de azért ha véletlenül erre az oldalra tévedsz, tudd hogy átlátok rajtad.;)