Nem szenvedtem még eleget? Nem küzdöttem még eleget? Talán az a baj, hogy az életemnél is jobban szeretem? Mit tettem, hogy ilyen kevés idő jut nekünk mindig? Abból a kevésnek persze sokat köszönhetek. De én ezt már nem bírom tovább. Kezdek belefáradni. Lassan már csak megrántom a vállam, hogy mégis mire számítottam? Hiába tudom, hogy ő milyen velem.. hiába tudom, ha előbb ismertem volna meg, akkor... De ez kevés. A leginkább abba fáradtam bele, hogyha megkérdezik hogy vagy, mosolyogva azt mondjam, jól. NEM VAGYOK JÓL! Fáj és nehéz, de küzdök. Nyerek és veszítek, de folytatom. Szenvedek és örülök, de SOHA NEM ADOM FEL!

Egyetlen egy dolgot szeretnék most. A karjaiban lenni és ugyanolyan mélyen belenézi a szemébe, ahogyan délután. Bár nem értettem miről énekelt, mert angol volt. De azt tudtam, hogy ugyanúgy örül nekem, mint én neki. Olyan nagy dolog, amit kívánok? Nem vagyok telhetetlen, meg van mindenem a boldogsághoz. Őt kivéve. Ő a legfontosabb láncszem. Nélküle nem működik, nem működöm. Nem tudok szívből nevetni, nem tudok semminek se örülni. Ez csak egy lepel, hogy a szeretteim kedvét, akik mellettem vannak, ne rontsam el. De mikor ránéztem, olyan volt, mintha egy tükörbe néznék. Ugyanaz a mosoly, ugyanazok a mozdulatok. De a legfontosabb: ugyanaz volt a szemében, ami az enyémben is volt. Leírhatatlan érzés volt ott állni és őt nézni úgy, hogy tudtam mire gondol. Örült a találkozásnak. De miért csak ilyen kevés idő jutott nekünk? Az eszem azt súgja, adjam fel. A szívem azt, hogy küzdj, amíg csak tudsz. És az utóbbi erősebb.. Amit pedig ma láttam rajta, még inkább arra ösztönöz, hogy harcoljak. Igazából nincsen ki ellen küzdenem, csakis saját magammal és az idővel. Magammal a küzdelem úgy zajlik, hogy emlékszem a szép pillanatokra és azt parancsolom magamnak, hogy a szerelem nem ismer határokat. Az idővel pedig versenyzünk, hogy ki bírja tovább. Most én nyertem.. És mindig is én fogok.

Úgy gondolom, mindennek van oka. Annak is, hogy ilyen sokáig nem találkozhattam Vele. Holnap lesz 5hét, de holnap már látjuk egymást.:) Őt idézem: "Ez a nap csak a mi napunk, jöhet ma bármi, nem zavar semmi." :)

Nem tudom, hogy kiben bízhatok meg.. Ma hallottam valamit, amit nem az hogy nem akarok, egyszerűen nem tudok elhinni. Megérzés, hogy nem igaz. És valójában bebizonyosodott, hogy jó ember ismerő vagyok.. Akitől ezt hallottam, már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem velem van. Tudtam, hogy a féltékenység vezérli és amint talál valakit, akihez az érdekei jobban fűzik, ellenem fordul. Csak az a nagy baja, hogy nem is sejti, mennyire átlátok rajta. Ha véletlenek következtében olvassa most ezt az illető, remélem nagyon mélyen magába néz..

Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni jövőhét szombatig. Minden egyes percben gyengébbnek érzem magam..

Eltaláltad a gyenge pontom.. amiről - ha tényleg a barátom lennél -, tudtad volna, hogy hogy fog érinteni. De te ezt nem értheted, hiszen egész életedben el voltál kényeztetve, soha nem kellett küzdened semmiért. Azt hiszed, hogy minden úgy van, ahogy a te kis rózsaszín világodban. De nem.. Az élet nagyon kemény, és szerencséd van, hogy te ezt még nem érezted..(Y)

Van, hogy szenvedünk, előfordul, hogy boldogok vagyunk,

Mindig csak küzdeni kell, és nem szabad feladnunk.

Hiszem, hogy szomorúság után szép dolgok jönnek,

S olyan emberek vesznek körül, akik tényleg szeretnek.

De ha rossz kedvünk van, csak az tudna felvidítani,

Ki miatt nem akarnánk mást, csak egész nap csendben ülni.

Mert a hiánya aggasztó, s úgy érezzük, belehalunk,

De még mindig csak küzdünk, hiszen tudjuk:

SOHA NEM SZABAD FELADNUNK.♥

megtanítottál arra, hogy az élet nem mindig habos torta.. megtanítottál, hogy nem szabad feladni, a végsőkig küzdeni kell.. megtanítottál, hogy nem szabad feltétel nélkül bízni az emberekben, előbb meg kell őket ismerni.. megtanítottál, hogyan mutassam magam erősnek, hogy elhiggyék "ez a lány boldog és kiegyensúlyozott".. megtanítottál tiszta szívből örülni és sírni.. de a legfontosabb, hogy megtanítottál feltétel nélkül szeretni.

lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de.. én hiszem, hogy nem véletlenül néz rám a kétértelmű soroknál a dalokból.. és ahogy rám néz. nem lehet véletlen.. bár már nem tudom mi számít véletlennek..

bárhogy is próbálom magam meggyőzni, hogy szép az életem.. boldogtalan vagyok. gyengít és egyben erősít a hiánya. régen találkoztunk.. és bármit megadnék azért, hogy találkozhassunk. jövőhéten talán sikerülni fog.. de mi van ha nem? akkor megint eltelt egy újabb hét és megint nem láttuk egymást. valamiért tudom, hogy ez őt is aggasztja. olyan megérzés féle, hogy őt is bántja, hogy nem láthatjuk egymást.. =/

ezúton is szeretném megköszönni annak a kedves "barátomnak", akinek eljárt a szája, hogy a suli negyede rólam és Tomiról beszél.. :)

hát mit is mondhatnék? múlt hét csütörtökön úgy fellöktek, hogy azóta fáj a bokám. nem javult semmit, és nem tudtam menni a kosármeccsre se ma. nem baj. majd jövőhéten pótlás. elverünk mindenkit. ;)