Annyi gondolat kering bennem. Mindig elképzelem "mi van ha...?" De a megnyugtató választ csak ritkán találom meg úgy, hogy el is hiszem.
Rájöttem, hogy miért nem merek senkinek igazán megnyílni. Sanyinak elmondtam az összes gondolatom, érzésem, problémám, boldogságom. De ő ezeket mind a földre dobta, megsebzett. Ezért nem merek senkinek kinyílni.. mert félek, hogy újra ilyen védtelen leszek és kapok még egy ekkora pofont. Azután már nem tudnék felállni és megerősödni. Most még megy.. de később nem menne.
"Igazából attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, és nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál."
Ha visszaemlékszem, érzem ahogy a szavai újabb és újabb szúrásokat ejtettek rajtam. Képtelen voltam visszaadni őket, mert annyira gyengének éreztem magam. És mikor kimondta a búcsúszót, végleg elvesztettem a szívem. De aztán megtaláltam és megerősödtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése