Annyi mindent kell magamba folytanom. Csodálkozom, hogy még nem robbantam fel. Minden nap reggel felkelni, eljátszani, hogy minden rendben. A színjáték könnyű, sokszor magam is elhiszem. De amint egyedül leszek, újra feltörnek belőlem az érzések. Nem mondhatom el a legjobb barátomnak, hogy nagyon fáj, hogy én csak néha jutok eszébe a haverja miatt. Nem mondhatom el, hogy egy bizonyos személy, milyen is valójában. Nem mondhatom el, hogy az egyik legjobb barátom tetszik nekem, mert ezt magamnak se nagyon akarom beismerni. Mindegyikre lenne megoldás. De ha megteszem ezeket, akkor összeveszek a legjobb barátommal, vagy mindenki engem fog köpködni, vagy elvesztek egy nagyon jó barátot. Megtehetném, hogy mindent elmondok, de akkor mélypontra kerülnék. Ha égne a ház, nyugodt lélekkel égnék benne. Csak azt kérdezem, hogy miért? Miért nem lehet az igazságot elmondani? De a választ még keresnem kell.
"Nem mindig könnyű az élet... egyszer nevetsz, egyszer sírsz. Néha már azt hiszik az emberek, hogy bolond vagy... és ilyenkor csak te tudod, mi nyomja a lelked... mások nem látnak beléd. Van, hogy már fel akarod adni, de valami mindig hajt... és nem tudod mi az. Azt akarod, hogy vége legyen... de valahol a szíved mélyén tudod, hogy ennek a rémálomnak sose lesz vége."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése